KOMPROMISSZUM

A kompromisszum azt jelenti, hogy megalkuvás valami fölött, hogy mindkét félnek jó legyen.Addig és ott kell, amíg és ott, ahol nincs elfogadás.Tiszta röhej, hogy ott menjek bele kompromisszumban, ahol én odaadom magam. Viszont, ha valóban odaadom magam, akkor számomra nem kompromisszum. Csak személyes felelősség van. Akkor , csak az él kompromisszumban, aki csak így tudja elfogadni , hogy legyen még gyermek pl.Vagy, aki nem lát normálisan. Csak az él kompromisszumban, akinek az élet normális történései csak így elfogadható. Legyen neki, ahogy akarja. Hátpersze! Ha akarja, legyen neki úgy. Nem lehet senkit megmenteni, aki el akar pusztulni!! Nem lehet semmit erőltetni, hagyni kell, hogy éljen amiben akar.
Még csak az kérdés tehát, hogy ha egymástól függünk, akkor felelősségre is vonhatjuk-e egymást? Vagyis normális elvárás az, ha ugyanolyan felelősséget várunk el a társtól, akivel élünk és akitől függünk, amilyent magunktól. Ha abban élünk, hogy látjuk annak értelmét, hogy az életnek oda kell adjuk magunkat, akkor normális elvárás az, ha elvárjuk, hogy a párunk is eszerint szemléljen. S csak kérdezünk tőle időnként, hogy valamit miért csinál?
Megalkuvás nem lehet alap. Az élet nem piac, ahol alkudni lehet és nem lehet minden relatív.Mindig van egy fix viszonyítási pont, amihez mérünk mindent, hogy lássuk, mi a normális. Azért vannak törvények is. Ezek nem merevséget, hanem határokat jelentenek. Csak akkor alakulnak korlátokká, merev falakká, ha a törvény nincs betartva, követve.
Tehát a fix pont a Törvény. A Törvény igazságot jelent és törvényszerűen eljárni nem más, mint mindent ami történik és ahogy történik az adott helyzetben az igazság szerint értelmezni és helyre tenni. Ha két szemlélet ebben nem tud megegyezni, akkor az egyik biztos, hogy nem a törvényes igazság szerint szemlél. Ebből nem következik semmi egyéb, csak az, hogy a másikat maga mellett is arra kényszerít akarva vagy akaratlanul, hogy törvénytelenül éljen.Nem tudja, nem képes, vagy nem akarja elfogadni az igazságot. Ezért az az érzése, hogy ki is lehet cselezni az Élet Törvényeit. Kompromisszumokat köt, elhiteti magával, hogy ki lehet bújni cselekkel a törvény alól.El lehet menekülni az igazság elől. Ha felelősségre vonják, csak magára vethet, mert ha eleve felelősen élne, nem jutna ilyen helyzetbe. Ha meg tudjuk magunkat ítélni helyesen, akkor nem kerülünk oda, hogy más ítéljen. Ha önkritikát gyakorolunk, más nem kell kritizáljon.
A vita is akkor termékeny, ha mindkét fél az igazát leméri a normalitás fix pontja szerint. Vagyis az egyetemes igazság szerint. Pl, hogy ami van, azt mi okozza és ennek miért az a következménye, ami.
Minden helyzet más, mert az élet változások folyamata. De mivel , ami nem azigazság szerint műkődik, az újra is újra felmerül problémaként , gondként. Csak akkor nem lesz többé gond, ha mindkét fél magától hajlandó belátni és meglátni, hogy mi az oka a gondnak. Másképp csak örök pörgés keletkezik az adott gond körül, mert nincs megoldva. A kezelés nem elég. Abban mindig van halogatás, kompromisszum.
Megoldás csak ott van, ahol a probléma gyökere felszínre került.
Ha a kompromisszumot megalkuvásnak kell venni, akkor mindenki alkuszik valahol , saját személyén keresztül. Vagyis mindenki valahol nyerni akar mértéken felül vagy valamit mértéken felül vagy alul értékel. Sok-sok árnyalat létezik. Valaki mindenhol piacolni , alkudozni akar elsősorban önmagával szemben, valahol azzal ámítja magát, azt hazudja magának, hogy ez normális, ezt lehet, ezen keresztül nyerni lehet.Lehet, de az a helyzet merül fel, lép elő, hogy egészséges , nyugodt és boldog nem lehet lenni. S ha idegesek, ingerültek leszünk, gyorsan kitalálunk valamit, hogy ezt is elrejtsük magunk előtt is, ne kelljen lássuk most már nem csak az okot, hanem azt se, hogy a pótcselekvéssel, megalkuvással csak újfent át akarjuk magunkat verni. Tehát, nem közeledünk így a megoldáshoz, hanem távolodunk.

Amit magunkkal szemben elkövetünk, azt elkövetjük a társunkkal, párunkkal is. Ha magunkat nem akarjuk felelősségre vonni, felelősségre von a társunk és ezért neheztelünk rá, haragszunk stb. De ami elárad bennünk ilyenkor az a miénk. A méreg minket emészt el. Hiába , hogy esetleg mi felelősebbek vagyunk, vagy akarunk lenni mint a társunk, mert ha hagyjuk, hogy ő felelőtlenkedjen, mi milyen alapról tesszük ezt? Megalkuszunk? Akkor már nem vagyunk mi sem felelősek. Az élet így van berendezve, és nem lehet ennek ellenére rendezkedni, mert előbb-utóbb kiderül a rendetlenség. Mondhatjuk, hogy ahol az alap nem az igazság(Törvény), ott rendetlenség lép fel, ahol rendetlenség van,ott semmi nincs a helyén, ahol nincs a helyén valami, ott nem lehet tisztán látni, így egyre sötétebb lesz és zavar, egyre több pótcselekvés és emiatt a rendetlenség a káoszba vezet. Káoszban nehéz belátni az okok felé.
Ha nincs a párkapcsolatban termékeny vita, konfliktus, hogy az alap ne a kompromisszumokon álljon, nincs ahogy a gyerekeknek normális nevelést adni, így ők is rossz alappal kezdenek önálló életet élni. Plusz a neheztelés , egyenesen betegségbe,fájdalomhoz vzet. Plussz szenvedéshez. A konfliktusmentes élet egy a szenvedéssel.
El lehet mondani, hogy kompromisszumokban élve és azokat nem szüntetve meg(nem égetve el) a konfliktusok tüzében, az ember fölösleges szenvedést , betegséget (egészségtelenséget) okoz nemcsak magának, hanem azoknak is , akiket állítólag szeret.
Azért van Szó, hogy mindent szóvá kell tenni, ami zavar.

Szeretet? A kompromisszum tönkreteszi a szeretetet. Mivel a szeretet pont az a valami, ami odaadást jelent, egészséget jelent. Ahol betegség áll elő vagy nyomorult érzések, ott baj van a szeretet felfogásával. Nem szerethetem magam és a társam , ha elnézem magamnak is és a társamnak is a megalkuvást.Majd a gyerekeimnek és végül mindenkinek.

Nem szabad elfelejteni, hogy mivel az élet törvényszerűségeken alapszik és nem megalkuváson, bármely megalkuvás az egész létezésre kihat és megbontja az egész életet.Hiszen a nem átvilágított sötétség elnyelheti a még létező fényt. A nem kontroll alatt levő élet, a nem tudatosan élt élet, a nem felelősen , éberen élt élet könnyű prédájává válik a megalkuvás miatt létrejővő sötétségnek. Rombolni sokkal hamarabb megy, mint építeni, tísztítani. Egy kis hiba, rövid idő alatt óriásira nőhet.

Kompromisszum. Vagyis megegyezés valami felől, ami engedményekkel jár. Veszélyes. Mert könnyen engedünk azt, amit nem kéne. A Törvényes dolgokkal nem lehet alkudozni. Az érzések nem idomíthatóak valamiféle értelmetlen logika szerint. És akkor vajon miről beszélünk? Idomítás nem lehet szabadság. Szabadon élni, szabadon szeretni éppen hogy úgy lehet, hogy ne idomítása legyen a társunknak. Mivel a társ a tükör számunkra, akkor kiderül, hogy magunkat idomítjuk valamire, amiről azt hisszük, hogy nyerünk vele valamit is. Közben éppen a szabadság vész el már az elején.

Amikor az ember Szabad, nincs szüksége kompromisszumokra.

ANYASÁG ÉS KARRIER

A karrier azt jelenti, hogy minél magasabb fokozatot elérni egy tevékenységben. Kiteljesedni hierarchikusan egyre magasabbra emelkedni. A hiererachia azt jelenti, hogy tágabb belátással rendelkezni. Egyre többet tudni, tapasztalni, befogadni , egyesülni az információval. Az információ nem más, mint önformálás.
Legtöbbször az látszik, hogy a karriert az ember a pénzkereseti lehetőségekkel veszi egy kalap alá. Nem másért, csak azért, mert azt képzeli két legyet üt egy csapásra. Ha karriert csinál egyesül a munkájával, amibe szerelmes, amit mindenekelőtt fontosabbnak tart, úgymond önmegvalósul és emellett egyre több pénzt is keres, hogy minél kényelmesebben éljen. És ezt a kényelmet, kényeztetést megossza azokkal, akik hozzá a legközelebb állnak.
Elég sok időbe telik általában, amíg kiderül, hogy ezzel a jóval, sem az illető karrierista nem jár jól, sem azok a személyek (gyerekek) , akiket ily módon megfoszt attól a természetes és fejlődésükhöz elengedhetetlen tapasztalási lehetőségtől, hogy megtanulják, hogy előbb áldozatot kell hozni és csak azután jöhet a kapás. Olyan képet kapnak tehát azok, akik így nőnek fel, hogy teljesen normális az, ha más gyerekekhez képest őket több megillet, hogy csak így lehet elégedetten élni, hogy alig kell erőfeszítés , mert spekulációval kényelmet lehet elérni és az milyen jó, a harácsolás megengedett , sőt kell és úgy nevezik , hogy talpraesettség. Azt a képet fogja követni, amit a szülőtől lát. Amíg az anyuka karrierezik, addig őt mások nevelik, ez így normális, majd ő is így tehet.
Létezik nagy ritkán olyasmi, hogy a gyerek felébred és felismeri, hogy nem jó az irány , hogy nem a kényelem és a társadalmi mércével mért boldogság és jól járás a követendő. Rendszerint valamilyen ébresztő , fájdalmas esemény hatására.
Többségében viszont, az a helyzet áll fenn, hogy sok kudarc és egészségi problémák következtében sem ébred fel az ember, hogy boldogtalansága és nyomorúsága gyökere abban rejlik, ahogy ő elképzeli a jólét mibenlétét. Nem látja az összefüggést aközött, ahogyan az életet felfogja és él és a sorskudarcok között.
Nagyon sok árnyalat létezik, hogy az ember mit, hol nem lát jól. Vagyis normálisan.
Lehet, hogy sose gondol arra, hogy az életnek a Törvényei nem léteznek, valamiféle véletlenszerűségek szerint alakul az élet. S ha így gondolkodik, akkor innen az következik, hogy az ember azt hiszi, akármit csinálhat, akárhogy, mert saját elképzelése kb azt mondja, meg lehet próbálni ,amire belülről indíttatást érez. Amit nem értünk (pl istent, élettörvényeket) azzal nem is kell foglalkozni, enélkül is meg lehet élni.
Lehet olyan is, hogy magában megpróbál az általa elképzelt istennel kiegyezni, kunyerálni, hogy ha lehet, mégiscsak úgy sikerüljön minden , ahogy az ő szűklátókörűsége szerint normális és jogos.
Aztán itt van a jogosság kérdésköre. Érthetetlennek tűnhet, hogy mennyire követelőző az ember, miközben az áldozatokat is ugyanezen követelőző jogosság szerint hozza. Akár tiszta racionális , akár vallásos az életképzelet ( de leginkább vallásosság áll fenn a tudatalatt), az ember semmiről nem érzi, hogy le kell mondania szabadon , hogy áldozatot is kell hoznia. Idegesíti a vagy-vagy variáns. Mindent akar állandóan. Nagyon jól látszik ez, azon, ahogyan szipolyózza az ember a természeti javakat.

Akkor kezdődik el a megértése mindennek, ha megfelelő vonalon indul el az ember, ha az elnevezések, fogalmak alatt, azt érti, amit azok valójában hordoznak és megoldásokat akar, nem kezelést. Meg kell vizsgálni, hogy mi a helyzet az életképzelettel és az igényekkel.

Megoldást úgy lehet találni, ha van egy reális mérce. Reális mérce az, ami egyetemes és gyökeres. Amikor nincs valami megoldva , onnan látszik, hogy ugyanaz a probléma újra és újra felmerül.Lehet, hogy árnyalataiban kissé módosul, de alapvetően ugyanaz jön az ember elé újra, merül fel újra. Ez annak a jele, hogy megoldás helyett inkább csak elnyomás volt legutóbb, amikor szembesülés volt a problémával.

Gyakran hallani: ami neked bevált, nem biztos , hogy nekem is. Az ilyen kijelentés nincs felülvizsgálva eléggé. Mert miben lehet más egyik ember , mint a másik? Abban más, hogy más-mást lát ködösen ugyanabból a valóságból. Más- mást nem lát át rendesen.
A látás a legfontosabb. Látni nemcsak a tárgyi valóságot, hanem azt is, ami a láthatatlan , de attól létező. Ez a gyökér.
Meg kell tehát vizsgálni, hogy el van fogadva az, hogy mindig a kézzel nem foghatatlanból származik a kézzel fogható és hogy a kézzel foghatóból vissza lehet látni, mi lehet a baj a kézzel nem foghatatlanba, vagyis a gyökérben?

Ezt egy nagyon egyszerű példával lehet szemléltetni: mindenkinek van mája. Bármilyen felekezet, bármilyen eszme követője, bármilyen nemzet, társadalmi pozicíó képviselője, mája ugyanott van, ugyanaz a funkciója, ugyanúgy megbetegszik és ugyanúgy rossz ez mindenkinek. Azt kell tehát felfogni és sosem elfelejteni , az élet bármely pillanatában, hogy abban ami lényeges, abban egyformák vagyunk, ugyanaz a Lét leképeződései vagyunk, ezért rendeltetés szempontból igenis mindenkinek azt kell betőltenie, amit ez az egyetemes létezés ugymond előír. Valójában nem előír, hanem mindannyiunkból áll és mindannyian általa vagyunk. Egységes egész egyetemes létezés.

Visszatérve a példánkra: a máj mindenkinek ugyanúgy műkődik, ugyanazt végzi, ugyanaz a dolga. Ezenkívűl, ezt úgy végzi, hogy a többi szervvel együtt együttműkődik. Ahol szervezet műkődik, ott kell lennie egy vezérelvnek egy Rend-nek. Tehát ahol rend van, azt jelenti, hogy mindenki a helyén van és mindenki végzi a saját munkáját, de ezzel együtt a kolaborációjával együtt is műkődik azokkal a többi szervekkel , akik az Egészet alkotják.

Miért képzeli az ember, hogy ha ez egy helyen így van, máshol, más viszonylatban , más vonatkozásban ( pl társkapcsolatban, családban, közösségben, a világon) másképp lehet és ha lehet (mert lehet ideig –óráig nem részt venni a „zenekarban”), akkor normális is? Számtalanszor pofára esik az ember és szerencsétlen nem képes meglátni, belátni, hogy abból van a baj, hogy nem tudja mi igaz ésmi hogy lehet igaz.

Ennek sok oka lehet. Belsőleg vakság, tudatlanság, külsőleg pedig a belső tudatlanságból fakadó zavar miatt létrejővő káosz teremtése. Kívűl az jelenik meg, ami a belül levő káoszból születik! Nincs más megoldás: meg kell érteni és el kell fogadni, hogy az embernek szabad akarata van , nemcsak teremtmény, hanem teremtő is és amikor ez a Rend belül megbomlik, akkor Káosz lesz és kívűl is az lehet csak. Csak az lehet kívűl, amire megvan a „parancs”, az igény, az elképzelés, gondolat belül.

Káosz is lehet, mert az is az abszolut Létezésben található. Éppen ezért van Törvény , rend, hogy a káosz rendeződjön. Példa: felháborodik az ember , felborul a nyugalom (nagy bumm), majd kinél milyen gyorsan, de ugyanaz történik: beindul a gondolkodás, hogy rendeződjön a káosz. Elkezdődik a munka.

Innen , már nagyfokú vakság kell oda, hogy ne lássa meg az ember, hogy a teremtést létrehozó nagy bumm egy örök folyamat , nem egy időben megtörtént egyszeri esemény, hogy a nagy bumm-ot mindig rendeződés követi. Ez jól látható a kozmoszban is. Amikor létrejön egy rendszer, nagy bummal kezdődik és azután rendeződik.

A Káoszra való hajlam az Ősok. Egy őserő. Asztrológiában Lilithnek nevezik.

Lehet látni olyan esetben is, amikor a szervezetbe , behatoló korokozó hatására káosz lesz. Nem csak egy szerv beteg, hanem az egész szervezet. És az egész szervezet rááll, a rend , a nyugalom, az EGÉSZ-ség helyreállítására. Már nem egy eset volt, amikor valaki akár rákos betegségből is felépült (hallszik? Fel-épül, ami romokban van), ha a megfelelő !! eljárást követi.( Pl lemond a húsról , a sütött.főzőtt ételekről, a cukros ételekről-italokról, az önemésztésről stb).
Ebből mi látszik nagyon de nagyon tisztán? Az, hogy mindig EGYFAJTA ELJÁRÁS A HELYES, s ha ez a helyes, akkor nagyfokú vakság kell ahhoz, hogy ha eleve beiktatjuk a helyes eljárás, életrendet, evészeti rendet, a RENDET, akkor nem marad ok a betegségre, a káoszra. Rendet úgy lehet visszaállítani, hogy ismerjük , elfogadjuk és betartjuk az Egyetemes Törvényeket.

Létezik a rendezhető káosz !!!

Visszatérve tehát a karrierre. Feltevődik a kérdés: ha az élet önmagában felér egy karrierrel, ha az embernek éppen elég saját káoszát mindig rendezni, akkor érdemes külön rendszereket , elképzeléseket alkotni, részeszmékből követendő életrendet, jogokat építeni? Ez nem más, ugyanis, mint szövevény a szövetben. Ugye, hasonlít a rákos betegségre?

Az ember azért férfi és nő, mert ketten együtt alkotják az Egészet. A Férfi is és a Nő is egy külön Létezés és Rend a maga funkciójával, a maga Rendjével, azonban ez nem elég a teljességhez és ahhoz sem, hogy folyamatosan fenn tudjon maradni épen az élet. Ehhez kell az egyesülés. A Férfi és a Nő egy és egymással egyesül. Így marad egészséges :EGY és EGÉSZ.
Sosem egyenlő. Ez a felfogás káoszt szül.


Itt már mindjárt látni , hogy sem a szingliség, sem a homoszexualitás nem normális, mert nem az egységet , a rendet tartja életben, hanem a káoszt. S már volt szó róla, hogy ha bomlik a Rend, hova lehet jutni.

A gyermekek, az Új élet, az új Létezés, egy új lehetőség arra, hogy a káosz rendeződjőn.
Hogyan? Úgy, hogy a Férfi és a Nő, egymást egymásban látják, segítik egyéni és a másik sötétségét, káoszát rendezni, a gyermekek meg ehhez plusz segítségek, mert belőlünk születnek és gyakran általuk olyan bepillantást nyerünk magunkban, hogy hol gondolkodunk rosszul vagy sehogy, amivel az egészségünket tartjuk fent. És ugyanúgy, visszahatásként, minél normálisabbak vagyunk, annál normálisabban neveljük a gyerekeinket is, ami nekik is olyan értékes segítség (minden vagyonnál fontosabb), mert ha tudják az alapokat , a gyökeret, hogy mivégre és mivel kell foglalkozni leginkább, hogy a legfontosabb a saját káoszukra figyelni, mert ha valamitől , emiatt lesznek boldogtalanok. És hogyan kell ezt végezni. Ha ezt megadjuk neki, sokkal jobban kiigazodik az életben.
Ez nagyobb „megadok neki mindent, ami nekem nem volt”, mint az, hogy elkészítem neki az anyagiakat, amibe ő majd kényelmesen beleül és azt hiszi most már csak boldog lehet.

Természetesen azt is kell látni, hogy ami nekem nincs, azt nincs ahogy adjam. Tehát a tudást meg kell szerezni az élet mibenléte felől, előbb egyénileg, hogy meggyőződés lehessen.
Amíg ez nincs meg, addig bármennyi anyagi lehet, mert igazi, valódi boldogságot nem hoz és így egészséget sem.
Persze, kifogásként fel lehet hozni, hogy igen-igen, de milyen jó, ha az embernek van pénze, hogy kifizesse az orvost a veseműtétnél, ráknál. Igen, valóban, a KEZELÉSnél segít a pénz, de MEGOLDÁSNÁL nem az segít.

Nézzük meg, mit jelent a megoldás. Megoldást görcsre, gócra, sorstorlódásra, karmahalmozódásra kell alkalmazni. Ezt csak úgy lehet, hogy a rossz gyökeret jóra cseréljük. Mert a baj gyökérből indul . Mi a gyökér? A Létezés mibenlétének a felfogása!!
Ehhez csak abban az értelemben kell pénz, hogy a megértéshez, megéléshez megfelelő információkat, információs eszközöket megszerezzük.

A Létezés mibenlétének a megértéséhez hozzáfogni akkor, amikor már beállt egy nagy betegség, kevés vigasz. Nem a hegy alatt kell abrakolni.
De minden betegség, boldogtalanság innen származik, tehát teljesen világos, hogy a legelső feladat ez. Ezt a feladatot a legjobban a párkapcsolati, családi életben lehet elvégezni. Már volt szó róla fennebb, hogy miért.
És ezért is olyan nehéz az élet. Mert a legfontosabbat nem végezzük, de helyette sokminden mást.
Ami a saját idejében és helyén nincs elvégezve, betőltve, teljesítve az élet normális módja szerint, abból torlódás, káosz lesz (nő, az amúgyis meglévő, mindig létező „fekete lyuk”!!) és annál nehezebb később megoldani. Csak állunk és nézünk, amikor a „normálisan” felnevelt gyermekünk elkezd kábítószerezni, vagy tutyi-mutyi módra még 4o évesen is az anyja szoknyája mellett lapul.

Éppen ezért tehát, a családfenntartás és ezen belül az egészséges párkapcsolat és egészséges gyermekek nevelése a legnagyobb karrier az anya számára ( és az apa számára is, ha hagyva van betőlteni saját funkcióját: következetes nevelés, szellemi vezetés, erélyesség meghagyása), mint bármilyen munkába vetett karriervágy.

Hamvas mondja: Nőnek lenni, egész egzisztenciát betőltő foglalkozás.

Linda

ANYASÁG MEGÉLÉSE

KARMÁM: AZ ANYASÁG

Az első gyerekem születésekor olyan alapállásban éltem még, ami az emberiség nagyrészére jellemző. Bár vannak személyek , akiknek sikerül(t) a helyes egyetemes , metafizikai alapállásra lépniük, nagy hányada egyelőre még úgy éli meg magát , mint aki életének csupán elszenvedője és nem felelős érte.

Ilyen a tanítás, ugynevezett exoterikus istenkép él az emberi képzeletben , aminek kővetkeztében, az ember – a nő pl- nem éli meg magát teremtőként.

Így voltam én is annak idején. Összekevertem az odaadást a feladással és a megadással, egy olyan képzelt hatalom (Sors, Isten) előtt, akihez képest én csak egy kis rongybuba vagyok és nem lehet fogalmam róla és sosem érteném meg szándékait, műkődési mechanizmusát. Ezért, igazából csak szorongás és félelemben lehet élni. Nem tudja az ember, hogy tulajdonképpen saját görcsősségével és ellenállásával, rejtett neheztelésével , visszaéléssel, teremti meg a kudarcait, veszti el életerejét. Nem tudtam én sem annak idején, hogy mágikus természetű az emberi teremtő képzelet, hogy minden , ami létezik, Egy Rendbe illeszkedik és annak aktív alkotóeleme. Ezért csak féltem és tűrtem, viseltem az életet.

Mivel az ember mindig kell kapaszkodjon valamibe, valami hitbe , valamibe ami biztonságot ad neki, hát kapaszkodik egy külső Istenbe és az orvosokba. Biztonsága nem lesz, mert előző , mint olyan, nem abban a formában és abban a hatásmechanizmusban létezik, másodiknak a hatóköre csak az anyagra korlátozódik és ma már tudjuk, hogy nem a látható alkotja a láthatatlant, hanem fordítva. Így, ha baj merül fel, ami a tudattalanból bukkan elő, az anyagi szinten nem sokat lehet kalapálni.

Korán férjhezmentem, mivel a férfiakkal , a férfiak szerepével , vagy a magam szerepével és dolgával sem voltam tisztában. Inkább félelemmel teli sóvárgással viszonyultam a férfiak iránt. Ha netalán valamelyik udvarlóm szeretkezni akart velem, fejembe kigyúlt a veszélyt jelző piros lámpa, ami gyors visszavonulást vezényelt. Anyám egyértelműen szűzen képzelte el az én férjhezmenetelem.Végig igyekezett és sikerült is neki, annyira megnyomorítani a viszonyulásomat a szerelemhez és a férfiakhoz, hogy sokáig ( több évtizedig) , még férjhezmenetelem után sem voltam képes odaadni magam a férfinek anélkül, hogy ne jelentkezett volna ugyanakkor az ellenállás is. Tudni kell, hogy emiatt nemcsak anyám a vétkes, hanem a negatív minta létezett már a felmenő ősanyáim képzeletében, én már eléggé zavaros elképzelésekkel születtem a tudattalanomba, amiket a nevelés ahelyett, hogy kicserélt volna, csak megerősített. Semmiféle egészséges Nő-és anyaképzetem nem volt. Sőt életképzetem se.

Hogy az mennyire igaz, hogy a női felmenőim alkották ezt a karmát, az is igazolja, hogy egyik nagybátyámnak 9 gyermeke született és nem voltak képesek becsületesen nevelni őket, inkább hanyagok voltak , a gyermekek jobbára az utcán nevelkedtek, miközben ők moziztak. Másik nagybátyámnak egy szem gyereke volt és korán elvált, nagynéném többször próbált öngyilkos lenni, végül nagyon későn ment férjhez és több veseoperáció után, életveszélyes körülmények között szült egy gyermeket (császárral) anyám , meg sikertelen házasságban, 3 szült gyermeken kívűl, 7 gyermeket elkapartatott. Tehát én egy életre-, családra, szülői feladatkörre-, egészséges párkapcsolatra képtelen, zavaros férfiképpel a tudattalanomban születtem. Így ami eszembe jutott, ami szerint gondolkodtam és irányítottam az életem sem volt helyes és egészséges. És ezalatt végig azt hittem, hogy ezen változtatni nem lehet, mert ezt így a sors mérte ki és így is marad. Ha esetleg sok imádkozással és Istentől való könyörgéssel (kunyerálással) nem változik valami. Hát ilyesmitől nem változott, mert ilyen nincs is. Csak későre eszméltem rá és értettem meg. Csak a személyi horoszkópommal sikerült.

Szóval , mivel azt éreztem, hogy a fiút, akivel pár hónapja jártam, szeretem és mivel titokban , hogy anyám ne tudjon róla, le is feküdtem vele, óriási belső félelmekkel kűzdve, férjhezmentem. Pedig csak azt szerettem volna, hogy szabadon járjunk együtt, kiránduljunk, szórakozzunk. Hiszen nem voltunk mi felkészülve ebben a korban (18 és 21 év) házasságra lépésre, családalapításra. Anyámnak a fejében és így az enyémben is viszont az állt, hogy bűn házasság nélkül fiúkkal kirándulni és szórakozni járni, hogy a gyermekfoganás egy óriási baj , szinte átok. Én nem gondolkodtam akkor a szavak értelmén , senki erre a figyelmem nem hívta fel. Nem értettem sokat a vallásból sem, pedig minden vasárnap templomba kellett járni, ez volt az elvárás, a szokás gyermekkoromtól fogva. Kérdésekkel tele volt a fejem ugyan, de válaszokat nem kaptam akkor . Szinte kétségbeesetten szerettem volna kerülgetni a szexuális együttlétet a férjemmel, házasságunk után is . Mert ott csengett a fejembe, hogy a szextől a nő megcsúnyúl, elhízik stb stb.

Egy évre a házasságkötés után, teherbe estem. Ez a teherbe esés kifejezés is abból az alapállásból származik, hogy a gyerek egy teher az életben és nem áldás. És azért jelenik meg teherként, mert a vallásos de hitetlen ember, úgy képzeli, hogy a gyermekkel együtt nem kaphat annak ellátására is lehetőségeket. Mert az isten erről nem gondoskodik... Nem elég a teherbeesés elképzelés, hanem azt is képzeli a nő, hogy mint egy beteget , állandóan kell figyelje az orvos. Mintha neki, semmi befolyása –az érzelgősségen kívűl- nem lenne a gyermekvárásba. Mintha saját életműkődése és szervezete irányítása nem az Ő kezében lenne.

Ahogyan ma divat, úgy kezdtem neki én is a házasságnak: fogamzásgátlókkal. Mert az ember állandóan aggódik, ahelyett , hogy hite lenne. Tudatlansága következtében, az ember folyton önmaga ellen játszik.

Végül úgy estem teherbe, hogy azt képzeltem a Léttörvények is úgy műkődnek , ahogy az ember spekuláns agya. Azt képzeltem, ha menstruáció után szabadon szeretkezek, nem eshetek teherbe. Statisztikailag ugyanis így van megállapítva. Ha-ha-ha! Csakhogy – ezer szerencse!!!- az Úristen nem statisztikák szerint számol. Így „bekopogott” első édes gyermekem.

Vártam tehát a gyermeket, de egyre nagyobbak voltak a félelmek. Bizonytalansági érzetek és halálfélelem győtőrt végig. Semmi láényegeset nem tudtam és senki se mondott semmi használhatót. Anyám csak babonaságokkal tőltőtte a fejem: nehogy megbámulj valamit, nehogy ráessen a hasadra valami és ehhez hasonlók. Amikor közeledett a szülés , szorongva fordultunk ismerős felé, hogy legyen valaki mellettem, mert ki tudja mi fog tőrténni.

Abszolut semmiféle beavatást arra nézve, hogy ilyenkor mi történik a nővel és a nőben, nem kaptam senkitől. Nem volt információ, amiből meríteni. De hit sem, amire hagyatkozni lehetett volna. Mert mi is a hit? Meggyőződés. Meggyőződés meg, tapasztalat és tudás nélkül nem létezik. Sőt, akkor sem létezik hit, ha a tapasztalatot és a meglátásokat nem megfelelően értelmezzük. Ilyen helyzetben az ember a véletlenre bízza magát. Vagyis azt képzeli , hogy majd csak lesz valahogy. Ilyenkor legalább elengedi kissé magát, ha nem erősebb a félelme.

Nekem erősebb volt. Annyira, hogy nem tudtam szülni. Vagy lehet , hogy tudtam volna, ha hagyják. Egy teljes napig nem tágultam ki eléggé.

Akkor beindították a szülést. Injekció után , a fájdalmak szinte elviselhetetlenekké válnak. Kimerült voltam, össze-vissza nyomtam. Vágtak, szabtak, valahogy vége lett. A nyoma sokáig megmaradt. Megrendültem. De ebből a megrendülésből csak úgy tudtam volna kikerülni, ha megértem miért történt , ami történt úgy, ahogy. Információ nem volt. Maradt a megrendülés .

Ehhez a megrendüléshez csak még több került az évek folyamán, ezt követően. Mert , ahányszor baj történt velem, a megrendüléseken kívűl, kapaszkodókat , amivel feloldhatóvá tudtam volna tenni félelmem és görcseimet- mai szóhasználattal a stresszt- nem igazán találtam még az ezoterikus könyvekben sem, amiket elkezdtem olvasni annak reményében, hogy valahol megtalálom a válaszokat rengeteg kérdésemre.

Ezen kérdések azonban mind ugyanabban a lényeges gyökérkérdésbe torkolltak, mint akárki emberfiának: Ki vagyok én és mi a dolgom itt az életben?

Anyaságomat tehát nagyon feketének láttam. Sietve el is adtam minden kisbaba kelléket, ahogy nőtt a fiam, mert számomra a gyermekfogadás borzalmas nehézségszámba ment, az akkori magatartásommal, tudásommal, életismeretemmel, mentalitásommal. Nem kívántam újabb gyermeket. Féltem.Inkább szorongtam, mert félelmemnek nem volt számomra belátható oka.

Közben teltek az évek és bennem hol a lelkiismeretfurdalás került felszínre , amiatt , hogy ellenállok a gyermekfogadásnak, hol az a kényszerképzetem, hogy nem vagyok jó anya úgyse.Emiatt nagyon sokat szenvedtem lelkileg. Hogy ne érezzem , ne halljam belső hangomat, és ne keseredjek el azon, hogy nem tudom mi is történik velem és miért ilyen a sorsom, hol a munkába temetkeztem és őrülten robotoltam reggeltől esig, mert elhitettem magammal , hogy ezt kell tenni, hol a szórakozásba menekültem. Valójában azonban sosem voltam sem nyugodt, se boldog. Belül nem múlt el a feszültség, csak nőtt.

Anyám, mivel velünk lakott, erre az egész belső feszültségre csak hab volt, mivel nem hagyott fel az anyáskodásával és így , mi ketten a férjemmel , saját házunkban holmi gyerekességi érzetekkel kűzdőttünk. Ez is egy plusz szorongás volt, mivel a rendhagyó, hagyományos mézes-mázas ájtatos neveltetés következtében nem mertünk anyámnak vonalat húzni, nehogy megsértődjőn „szegény”. Anyámnak meg abszolut semmi tapintata vagy felelősségérzete nem volt soha. Ilyen körülmények között nem voltam képes újra anyává válni. Sokszor az volt a benyomásom, hogy a házban mind gyerekek laknak, csak külőnbőző korúak.

Ennek a belső vívódásnak a vége az lett, hogy idegileg annyira összeomlottam, hogy már képtelen voltam egy órát sírás nélkül eltőlteni. Mindenhol és bármilyen apró impulzusra rámtőrt a lelki kín, nem számított, hogy utcán, vagy munkahelyemen , vagy otthon vagyok. Hányingerrel mentem haza a munkából és hányingerrel kezdtem a napot, amikor munkába mentem. Férjemet is önkéntelenül „elüldőztem” otthonról külfőldi munkára, mert azt képzeltem/képzeltük, csak az hiányzik a nyugalmunkhoz, ha annyi pénzhez jutunk, hogy anyámat valahogy elkőltőztessük a házunkból és adósságainkat megadjuk.

Pszihológushoz kerültem. Nem segített. Nyugtatók nem segítettek. Teljesen értelmetlennek tűnt minden és mindegynek. Könyvek nem segítettek. Láttam , hogy baj van velem, de hogy miből ered és honnan fakad a baj , senki se tudta.

Asztrológushoz fordultam. Kétségbeesésemben az interneten bukkantam rá a kauzális asztrológiára. Elkészült a horoszkópom és akkor derült ki számomra , hogy honnan erednek a bajaim. Hogy pontosan annak álltam ellent az életben, amiből erőt és egészséges életet meríthettem volna: az anyaságból, az egészségesen megélt nőiességből és a helyesen felfogott párkapcsolatból. Kiderült, hogy mi miből származik és mi minek a következménye az ember életében , az ember lényében.

Ismerőseim , rokonaim csodálkozva vették észre, mennyire helyrejöttem, megerősődtem, helyre állt a testsúlyom és tele lettem életenergiával. Már tudtam mi az élet célja és mi a rendeltetés értelme.

Hozzáfogtam önmagam és párkapcsolatom – a férfihez/férjemhez való viszonyom- helyreállításához. Anyámnak vonalat húztam és befogadóvá tettem magam az anyaságra újra.

Nem érdekelt, hogy eltelt 20 év , örömmel néztem elébe a gyermekfogadásnak. Átértékeltem a munkához és a pénzhez való viszonyulásomat és csodák csodája minden gördülékenyen ment.

Megfogantam, munkámat örömmel és nem robotolva végeztem, új és tartalmas barátságokra leltem, magabiztossá váltam, anyámmal és minden más nőnemű személlyel, aki akadályt akart volna gőrdíteni az utamba nyíltan vagy rejtetten bátran szembeszálltam. Nem hagytam magam többé gyermekként kezelni.

Annak dacára, hogy 20 év után szültem újra, össze se lehetett hasonlítani a megélését a várandóságnak és a szülésnek azzal, ahogyan azt 20 éves koromban , akkori felfogásommal végeztem és megéltem.

Testem alkalmazkodott belső utasításaimnak és ami hiba volt, azt csakis annak köszönhettem, hogy elvesztettem önmagam felett a kontrollt. Mégis, Réka baba, könnyen született meg, sokkal könnyebben mint Tamás fiam , 20 évvel ezelőtt. Injekcióra, orvosra nem volt szükség. Otthon maradtam végig a vajúdás alatt és férjem is mellettem volt. Nem lehet azt szavakkal leírni, mennyire sokat nyomott a latban a jelenléte és az, hogy hogy maszírozta a derekamat a fájdalmak tetőpontján. Utolsó percben mentem kórházba, mert elmúlasztottam idejében bábát szerezni az alkalomra.

Mindenesetre ez alkalommal már tudtam, hogy teljesen én vagyok a felelős azért, ami velem és bennem történik. Egész másként élem meg tehát mindennapjaim, magamat és tudom mi a cél.

Az igazság felszabadít- mondják. Tanusíthatom, hogy így van. Amikor az ember tudomására jut, hogy mit jelent a felelősségtudat és hogy miként kell számolni az élet dolgaival, már nem fél és nem szorong. Képes életét rendbe szedni .

Csak a sorsfeltáró asztrológia segítségével lehet azokhoz az információkhoz jutni, amik segítségével kiderül, hogy minden embernek mi az életfeladata. Rendszerint , amíg az ember nem vesz róla tudomást, hogy ez miben áll, pontosan ezt kerülgeti. Mint én az anyaságot.

Ezt örököltem tehát negatív mintaként lenyomva a tudattalan síkjára és ezért nem tudtam , nem voltam képes sem a férfiakhoz helyesen viszonyulni, sem az anyaság megéléséhez és betőltéséhez.

KIRKEGAARD TOLLÁBÓL

CSAK EGYSZER ÉLÜNK

Gyakran ütik meg fülünket ezek a szavak: „Csak egyszer élünk. Ezért, mielőtt meghalok, szeretném meglátni Párizst, vagy vagyont akarok gyűjteni, amilyen gyorsan csak lehet, de legalább valami magas rangot kell elérnem ezen a világon-hiszen csak egyszer élünk”.
Ritkán fordul elő, de előfordul mégis, hogy valakinek csak egy, egészen határozottan csak egyetlenegy kívánsága van. „Csak ez az egy óhajom volna”, mondja akkor, „bárha csak ez az egy teljesülne, mert ah, csak egyszer élünk!”

Gondolj el egy ilyen embert a halálos ágyon. Kívánsága nem teljesült, s mégis egész lelkével rendületlenül csüng ezen az egyetlen óhajon most is, most, amikor a beteljesülés nem lehetséges többé. Ekkor felül az ágyban : a fájdalom szenvedélyességével és vágyának még egyszer kifejezést ad: Ah, kétségbeejtő, hogy nem teljesül. Kétségbeejtő, hiszen csak egyszer élünk!”

Ez lesújtó, valóban az, csak nem abban az értelemben, ahogy Ő maga gondolja. Mert nem az a lesújtó, hogy a vágya nem teljesül, a lesújtó az a szenvedély, amellyel hozzátapad.Élete nem volt céltalan azért, mert óhaja nem vált valóra, nem, semmiképpen, ha céltalan volt az élete, annak inkább az az oka, hogy nem tudta feladni vágyát, hogy az élettől nem akart nagyobbat tanulni, mint azt: hogyan teljesedhetnék egyetlen kívánsága, mintha azon múlna minden , hogy ez a kívánsága teljesül-e!

Ami valóban lesújtó, az azonban valami egészen más. Hogyha például valaki a halálos ágyán ismerné fel, vagy ha csak itt értené meg teljesen azt, ami egész életén át csupán homálylott benne, de amit sohasem akart megérteni: hogy nekünk ebben a világban az igazságért kellett volna szenvednünk, ha az örök boldogságot akarjuk elérni, és hogy csak egyszer élünk, egyetlenegyszer, s ennek az életnek az ő számára immár mindörökre vége van! És ez hatalmában állot volna, s az örökkévalóságot nem változtatja meg az ember, az örökkévalóságot, melynek a halál küszőbéről mintegy jővendőként elébe vonul.

Csak egyszer élünk. Ha halálod pillanatáig helyesen élted az életed, tehát úgy, hogy az öröklétre irányítottad azt: akkor Istennek hála és dícséret mindörökké, s ha nem, az már mindörökkön jóvátehetetlen. Csak egyszer élünk!

Csak egyszer élünk. Így van ez itt a földön. És amíg te az egyetlen életedet töltöd, s amíg ennek az életnek az ideje minden tűnő órával tovatűnik mindaz alatt a szeretet ura fenn ül az égben, szeretetében téged is szeretve. Igen, szeretve, ezért kívánja oly nagyon, hogy bár akarnád végre te is, amit Ő az örökkévalóság kedvéért veled akar: hogy el tudd szánni hát magad a szenvedésre, vagyis az ő szeretetére. Mert csak szenvedések árán szeretheted őt, avagy ha úgy szereted őt, mint ő szeretve akar lenni általad, akkor szenvedned kell. Gondolj rá: csak egyszer élünk. Ha elmúlasztod, ha nem jutsz el a szenvedéshez, mert elkerülted, az mindörökké jóvátehetetlen.Hogy kényszerítsen, ő, nem, ezt a szeretet ura nem akarja semmiképpen.Ezzel egészen mást érne el, mint amit akar. Hogy is juthatna a szeretetnek eszébe, hogy szeretetre kényszerítsen! De mert ő a szeretet, azért szeretetből akarja, hogy beleegyezzél akaratába. És szeretetében szenved, ahogy csak a végtelen és mindenható szeretet képes a szenvedésre. Ember nem értheti meg, hogyan szenved ő, ha te nem engedsz akaratának.

Isten a szeretet. Még nem volt ember, akit ez a gondolat ne árasztott volna el leírhatatlan boldogsággal akkor, ha teljes, személyes jelentőséggel tudta azt megtölteni: „Isten a szeretet, ami azt jelenti: Isten szeret téged”.( A következő pillanatban azonban, amikor az ész rádöbben, hogy isten által szeretve lenni a szenvedést jelenti: félelmetes!)”Igen, de Isten ezt szeretetből akarja, mert azt akarja, hogy szeresd őt? És hogy általad akar szeretve lenni, ez az ő irántad való szeretet”: igen, igen!( A következő pillanatban azonban, amikor a szenvedéssel már komolyra fordul a dolog: félelmetes!) „igen, de ez szeretetből van, sejtelmed sincs róla, hogy szenved ő, mert jól tudja, hogy fáj a szenvedés, de mégsem válhatik mássá, mert akkor nem lehetne többé szeretet”: igen , igen!( A következő pillanatban azonban, midőn a szenvedés már igazán komolyra fordul: félelmetes!)

Csak vigyázz, vigyázz! Nehogy az idő hasztalan szenvedések között hasztalan múljon el. Gondolj rá: csak egyszer élünk! Ha tán segíthet rajtad, próbáld így nézni a dolgot: Isten a maga szeretetében bizony jobban szenved nálad, anélkül, hogy ezért mássá válhatna. Mindenekelőtt azonban gondolj arra: csak egyszer élünk! S az a jóvátehetetlen múlasztás fenyeget, amely után (még nagyobb rémületedre!) az öröklétben az elveszettre való emlékezés többé egy szempillantásra sem alszik el, hanem az örökkévalóság maga szüntelen emlékezéssé válik, emlékezéssé az elveszettre.


EZ A FELHÁBORÍTÓ!

Hogy az újtestamentumi kereszténység nekünk embereknek mindenekfölött ellenünkre van (zsidóknak bosszúság, görögöknek bolondság), hogy úgy tűnik, mintha az emberetet szándékosan magára haragítaná, annyira, hogy puszta hirdetése már jelt ad a szenvedélyes gyűlőletre és a legszörnyűbb üldőzésekre : mindezt maga az Újtestamentum nem titkolja, sőt a lehető leghatározottabban döntő módon mondja ki. Ahányszor Krisztus az apostolokkal beszél, mindig elhangzik az intés, hogy kerüljék a haragot, mindig őjra és őjra a lelkükre köti, hogy készüljenek el arra, ami rájuk következik. És az apostolok szavai elég világosan tanúskodnak arról, hogy mindaz megtörtént velük, ami előre tudtukra avatott.

Ha tehát valaki a kereszténység értelmében megérti önmagát, úgy eszébe sem juthat, hogy a többiekre haragudjék azért, mert ráeszmélve a kereszténység lényegére, az ő keserű gyűlőletüket magára vonta. Nem , semmiképpen. Ha a kereszténység értelmében érti meg önmagát, sokkal inkább rendjén kell ezt találnia.

De még annak is, akit ezáltal oly igen magára haragított, még annak is meg kell őt értenie és igazat kell adnia neki.Ha a maga részéről felháborítónak találja azt, hogy nemzedékről nemzedékre élősdi lényeknek egész nemzetsége él abból, hogy mint hivatásos, az Újtestamentumra esküvel kötelezett tanítók, a saját fejük szerint valamivel- aminek az újtestamentumi kereszténységhez semmi köze sincs- kereszténység néven szédítik az emberiséget. Hogy ezek az élősdiek a visszájára fordított újtestamentumi kereszténységet kereszténység gyanánt hirdetik és belőle táplálkoznak. S hogy eközbenmég állami alkalmazásukra is hivatkoznak, ami a kereszténység perspektivájából nézve éppen olyan nevetséges, mintha valaki a kártyajátékban egy közönséges színnel akarna tromfot adni, vagy mintha valaki egy farkastól kapott tanúsítvánnyal akarná magát juhpásztorrá nyílváníttatni..
Ez a felháborító. Talán egyedülálló példája ez a történelemben annak, hogy egy vallásnak azáltal kellett megszúnnie, hogy virágzásnak indult –és mostmár kereszténységen mindenki az ellenkezújét érti annak, amit az Újtestamentum rajta ért. Így változott a szenvedés vallása az életöröm vallásává – de nevét megtartotta.

Ez a felháborító, hogy a kereszténység megvalósulásának nehézségei most, ha lehetséges, még egyszer olyan nagyok, mint voltak akkor, amikor a világba lépett. Mert most már nem pogányok és zsidók állnak vele szemben, akiknek elkeseredését fel kell ébresztenie, hanem a keresztények, és ezeket a keresztényeket ugyanolyan módon kell önmaga ellen ingerelnie, mint valaha a pogányokat és zsidókat, mivel a szellem szélhámosainak céhe elhitette velük, hogy ők a keresztények, s hogy a kereszténység egy bordal melódiájára hangzik, és még sokkal mulatságosabb, mint ez a dal, amely , sajnos, nemsokára elcsitul, míg az élet vidám keresztényi bálja a papok ígérete szerint „eltart az örökkévalóságig”.

MI AZ IGAZI FELELŐSSÉGTUDAT

Felelősségtudat-miből is áll?

Elkövetek valamit és viselnem kell a következményét. De emellett meg kell néznem hogy tudok-e felelni, válaszolni arra, hogy miért tettem , amit tettem és miért az a következménye , ami.
Sőt ennél is többet kérdezek magamtól, hogy lássam tudok-e felelni, válaszolni: amiért tettem, az egy féle elgondolásból , meggyőződésből fakad. És miért az a meggondolás, meggyőződés vezet engem? Mennyire helyes az az elgondolás,mentalitás ami miatt elkövettem a tettem és miben mérem én a helyességet? Ezekre mind tudok válaszolni, felelni?
S a másik oldal: tettemnek következménye van. Egyféle következménye. Benne van mindkét véglet a jó is és a rossz is. Tudok arra válaszolni, felelni, hogy miért tartok valamit rossznak vagy jónak? Mihez mérem valaminek a rosszaságát vagy a jóságát? Hol a helye mindennek, illetve hol kéne legyen? Tudok-e ezekre felelni, válaszolni?
A felelősség, abszolut minden részletére kiterjed az életemnek, és ha mindig leellenőrízem, hogy hol akadok el a válaszadásban , felelésben, akkor látom hol nem tudom a válaszokat. Hol nem tudok magamnak felelni. S ahol nem tudok felelni, ott egészen biztos hárítok, mert valamibe mindig kell kapaszkodni. A lánc nincs megszakadva, csak én nem látom a szemet és akkor kapaszkodót keresek ezen kívűl. De az csak illúzió-láncszem.

És azért is fel kell vállalni a felelősséget, hogy amikor letisztul mi és hol a baj velem, akkor csakis én tudok rajta változtatni és kell tudjam azt is, hogy miért kell, vagyis minek és kinek kell én megfeleljek? Mivel kell én harmóniába kerüljek?

Amikor azt mondom, hogy a felelősségtudat minden részletére kiterjed az életemnek, azt is hozzá kell tennem, hogy az imaginációmtól kezdődik. Kell tudjam, hogy az életemben csakis az fog megjelenni, materializálódni, amit elképzelek és ahogy elképzelem magamnak. Amilyen igényeim és elvárásaim vannak. S ez mind attól függetlenül, hogy tudom-e ezt , hiszem-e ezt, vagy öntudatlanul végzem. Tehát kell tudjak magamnak válaszolni arra, hogy ez miért van így?
Azért van így, mert minden ember egyénileg , gyökerével a szellembe van beágyazódva. Enélkül meg se tudna mozdulni.Minden ember rendelkezik mágiával, vagyis imaginációs képességgel. Mindenki saját maga, egyénileg „használja” saját szellemi tőltetét arra, hogy életét alakítsa. Így hát, amit megidéz magában, az számára létre is jön. A zavaros elképzelések is.
Persze, kell ismerni a törvényszerűségeket, elemeket, amik keveredésének összhatásából materializálódik az elképzelt kép. Pl, ha vágyom és sokat foglalkozom azzal a képzettel, hogy el szeretnék jutni valahová, mondjuk Párizsba, akkor ez be is jön az életemben, de meglehet hogy nem egy az egyben, hanem úgy, hogy Párizzsal kapcsolatosan , vagy Franciaországgal kapcsolatosan valami eljut hozzám. Valamilyen információ, vagy kapok egy ajándéktárgyat onnan, vagy francia barátom lesz. Miért lehet ez ? Azért , mert az analógia láncon keresztül, amiben Párizs , mint város beletartozik, bármelyik „lánc” –ot bevonzhatom, annak függvényében tehát, hogy mennyire éles, tiszta, vagy zavaros a kép, amit elképzelek, mennyire töltőm fel tűzzel, milyen arányba teszek lépéseket az érdekében , és még egyéb összhatásoktól is függ. Tehát van, amikor valami nagyon pontosan bejön az életembe, amiről imaginálok és van ami, részleteiben ugyan, de tartalmazza az információt.Ez attól is függ, hogy mire rezonálok, milyen a vibrációs szinten, mennyire vagyok „tiszta” szellemileg, hogy a dolgozó, munkáló őserőket mennyire hagyom érvényre jutni. Ugyanis az ember azt is kell tudja , hogy az imaginációs képességével együtt , rendelkezik ellenállással is saját maga felé.

Mit jelent a szellemi tisztaság? Előszőr is úgy kell számolni mindig, hogy a fény és a sötét nem szembenállnak egymással, mint két önállóan létező mozzanat. Sötét akkor van, amikor nincs fény.Tehát a fény az VAN és a sötétség csak akkor lesz, ha nincs elég fény.
A Fényhez analógiásan az értelem, az értelmezés tartozik. Amikor valamit nem tudok vagy nem akarok értelmezni, ott sötétben tapogatózok. Ott szorongok is ezzel együtt, hiszen ahol nem tudok megállni a lábamon, ahol nincs amibe kapaszkodjak, ott elkezdek félni. A félelemnek inkább van tárgya, a szorongásnak nincs. Szorongás van az emberben alapjáraton attól, hogy még nem tud minden kérdésére felelni, még nem teljesen felelős. Ez nem baj abból a szempontból, hogy ezért neki valami vagy valaki előtt kevesebbnek kellene éreznie magát. Csak abból a viszonyításból baj, hogy saját maga addig nem tud felszabadulni a szorongásai és a félelmei és a bizonytalansága alól, amíg minden apró kérdésére meg nem találja a választ. Amíg nem teljesen felelős.

Ezért nagyon jó, ha az ember élete legfőbb és központi feladatának és céljának azt tűzi ki, hogy mindenekelőtt az a fontos, hogy tudjon felelni, válaszolni saját magának, hogy megértse az élet kérdéseit elsősorban. Nem másért, csak azért, hogy felszabadultan tudjon élni. Amíg ez nincs, addig élete sokkal de sokkal nehezebb. Ezen nem segít az , ha elrejti félelmeit, ha magába zárkózik, nem segít az, ha ellenáll az információknak , amik felé áramlanak. Vagyis nem használja fel az infókat arra, hogy velük értelmezze azokat az életterületeit , ahol még sötét van.

Inkább hárít. És itt jön be Hamvasnak az a mondata, hogy „nehézségeken nem az isten, hanem az ördög segít...”. Miért? Azért, mert ha nincs fény a legjobb indulattal se tudok semmit tenni, mert nem látom, mit kéne tennem. De a kényszer megvan és akkor teszek valamit vaktában. S emellé , hogy csillapítsam indulatomat (mert ezzel együtt elkezdek haragudni is, ugye-de kire is???) még kényeztetem is magam valami kis élménytnyújtó táplálékkal. Magyarán: saját magam etetem meg. Belül-kívül. Rombolom magam, tehát.
Szorongás nem múlik el, megy tovább az élet, az indulat, a sötétség csak terjed. Miért terjedhet? Azért , mert már nemcsak azzal a hellyel, helyzettel nem foglalkozom, hanem a lehangoltság miatt már mással sem. Kérdések mindig vannak , ez az evolucióhoz tartozik. Az élet a fejlődésre van beállítva, nem a pangásra.

Így jut el az ember , saját jóvóltából, a szerencsétlen élethelyzetekbe, betegségekbe. Mert sokszor válassza inkább a restséget,okoskodást, mint a belső átvilágító munkát, inkább szórakozásba, lármába menekül, hogy ne is hallja saját maga lelkiismeretét, hogy ordít a sötétből. Inkább részmegoldásokba , másoktól, tudományból átvett kész megoldásokkal akarja magát helyre tenni, gyógyítani. Harmóniába kerülni.

Pedig –mondja Popper Péter- a nagy dolgok csendben történnek: a jók is , a rosszak is. Csendben és éberen kell tehát figyelni saját belső hiányainkra-ahol még nincsenek válaszok, felelés-, mert csak így tudjuk a sötétet átvilágítani és LÁTNI.

Minden megvan az emberben, a válaszok is. Csak rajta van egy adag „por”, ami már az előző generációktól maradt. A rendetlenséget is örököljük, nemcsak a rendet. Képességekkel és képtelenségekkel születünk. És az a dolgunk, hogy a képességeinkkel a képtelenségeinket helyre tegyük . Hogy információk segítségével tanuljunk meg látni. És őrízzük meg ezt , ha már dolgoztunk rajta, ne billentsen ki egy téves , hamis információ belőle, csak azért, mert azt a hamis információt mások használják.
Mindenki csak saját magáért felelős, nem az látja kárát, akitől átvettük a hamis infót. ( Lásd a reklámokat).
Meg kell maradni a látásba és a értelembe. Akkor nincs baj.

RONGÁLT TÁPLÁLÉK

Most sikerült ezt pontosan megfogalmazni számomra: a paradicsomban a nem rongált szellem van jelen, a paradicsomszószban a rongált szellem van jelen.
Vagyis ezért kell az embernek nyersen táplálkoznia , mert az eredeti állapotukban levő táplálékok hordozzák az élő szellemi információt.
Az ember elsődlegesen mentálisan eteti magát rongált információval mint a részigazságok, ideológiák, fantazmagóriák, tehát belülről kifelé rongálja az éltető szellemét, saját gyökerét. Erre ráadásként kívűlről befelé is , a táplálék útján is ezt teszi: rongálja a szellemét.
Tulajdonképpen az elsőnek a következménye a második. Vagyis ha mentalitásom rongált, akkor nem is táplálkozhatok, csakis ennek megfelelően. Mert nem jut eszembe más. Honnan juthat más eszembe? Onnan , abból a rongált mentalitásból?

Helyre tehetem mentalitásom két módszerrel. Ha elkezdem magam átnevelni mentálisan. Lebontom a sok fölösleges és hibás szemetet, hogy megmaradjon az igazi szellemiség, nem etetem magam továbbra is részigazságokkal, ideológiákkal, fantazmagóriákkal, s akkor tudni fogom , miért nem jó az agyonfőzőtt, sütőtt táplálék, miért a kevés és a nyers a jó.
És elkezdhetem kívűlről is rávenni magam, hogy mondjak le arról, ami rongált szellemiséget hordoz.
Ez a második azért nehezebb, mert mivel még nem tisztult le eléggé a szellem, a mentalitás, nagyobb ereje van a kísértésnek a rongálásra.

A tartás a nehéz. A megszerzett mentalitás, a tiszta szellemi magatartás fenntartása. Paradox módon azonban, éppen a nyers táplálék segítségével tartható fent.


A húsról azt lehetne elmondani, hogy nem lehet táplálék az, amit emiatt le kell gyilkolni. Ugyanis az ilyen táplálék nem válik el a gyökerétől, nem termény, mint a gyümőlcs és a zöldség, hanem erőszakosan az életétől megfosztott teremtmény. Már van tudata és ha lehet így mondani szabad akarata. De mivel nem rendelkezik olyan fejlett tudattal, mint az ember , hogy dönteni tudjon afelől, hogy Ő most lemond az életéről, ezért erőszakossági tettnek számít ennek a megtörténte.

Tehát, miféle szellemerkölcsi magatartás az, ahol igazságtalan és erőszakos helyzet jön létre és miféle tiszta információt hordoz egy olyan testrész, amit egy tudat tartott össze? Halálélménye , ha csak egy icipici ideig is, de az állatnak is van, amikor leölik. Hiszen nem helyes, azt hinni, hogy az állatot nem ugyanaz a szellemi gyökér tartja életben , mint az embert.
Az állatnál nem tudatosodik az erőszak, csak az életösztönből származó halálélmény marad információs "lenyomatként" a húsában. Ezt az információt a vadállat fel tudja dolgozni, mivel nála , az ő "értelmezhetőségi "nivóján, a táplálkozáshoz leölt állat húsa nem erőszaknak, hanem természetes életfenntartásnak számít. Az Ő tőrvénye tehát nem tartalmazza a Ne ölj figyelmeztetést. Neki az a dolga, neki ez a tápláléka. Nem az állat dolga, hogy realizálja magában az istentudatot, mert hierarchikusan nem azon a nívón helyezkedik el. Ő a természet része. Az ember felfogja a természetet, tehát afölött áll., hierarchikusan. Ez azonban nem jelenti azt, hogy erőszakoskodhatik vele. Sőt, azt jelenti, hogy őrzi és gondozza annak tisztaságát.
Az igazi szellemiekre beállított ember tudja, hogy nincs szüksége húsra az élete fennmaradásáért.
Aki igazán őszinte magához, milyen lelkiismerettel eszi meg a leölt állat húsát, amikor a szellemi törvényekhez a Ne ölj figyelmeztetés is benne van? Az ember számára benne van.
Lelkiismeretfurdalás van, csak azt el is lehet mázolni, nyomni, rejteni. Attól viszont nem tűnik el. Tehát információként , lenyomatként ott marad.

A Nő és a Férfi szerepe a párkapcsolatban szellemi szempontból

A férfi helye a teremtésben az, hogy a család feje legyen. Ez azt jelenti, hogy fel van nőve, vagyis felelősségel rendelkezik. Teljes felelősséggel. Tudja tehát, hogy „hol lakik az úristen „ ls „mi a helyzet az ördöggel”.
A férfi kell meglássa, hogy mi a helyes irány , mivel kell foglalkozni az életben, mik az értékek. Ő kell akarjon elsősorban gyermekeket , kell tudja, a szellemi törvényszerűségeket és azoknak a kikerülhetetlenségét. A felelős férfi óvja és védi a családot, nem kimondottan külső ellenségektől, hiszen az éber ember tudja , hogy az ellenség belül van. Szemét rajta tartja a családja minden tagján, hogy kinek , hol, miben kell segítségére sietni a feladatai elvégzésében. Ő reá hárul az a feladat hogy embert faragjon a gyerekekből, hogy senki se lustálkodjon és kerülgesse az élettel járó leckék megtanulását. Kitartást , következetességet, felelősséget és szilárdságot mutat az apa a családon belül és ebben nyeri el méltóságát is.

A nő dolga a szellemiségnek életet adni, azt puhasággal és szeretettel megtőlteni és emészthetővé tenni, minden családtagja számára, a neki megfelelő adagolással és színezettel. Ő a család szíve. Ő mutat példát az odaadásba, az érzelem megtanulásában , őrzi a családi szellemiséget. Ő őrzi a tüzet, amit a férfi gyújt. Ő szüli a gyermekeket és az övé a gondoskodás szerepköre.az Ő hatására, szelidül meg a vihar és csillapodik az ár, tisztul ki a légkör és harmóniává válik a feszültség.

És íly módon, egymást kiegészítve és támogatva, mindent értelmezve és azt gyakorlatba ültetve , kitartással és vidámsággal az élet nehézségei nem tűnnek elviselhetetlennek.
Így érzi át az ember , ebben a közös munkában azt, hogy mi az élet célja és értelme és nem túlélni és félni kell, hanem bátran mindent meg –és átélni együtt, konfliktusokkal és békességgel.

Amikor egyénenként a két nem kiesik a szerepköre gyakorlásából és belebújnak egymás hatásköreibe, akarva vagy akaratlanul, akkor már zavar keletkezik. Nem arról van szó, hogy ezeket nem lehet helyretenni, csak plusz energiába és időbe kerül.

ÉLET ÉS PÁRKAPCSOLAT

Már eléggé közhelyesnek és elcsépelt témának tűnik a párkapcsolatról és az Élet viszonyáról beszélni, de amilyenek a mai körülmények, az tűnhet fel a embernek , hogy esetleg még mindig nem sikerült megfogalmazni a központi problémákat, amik miatt annyi válás van és annyira fogy a nemzet. Válság van már az egyén élete nivóján, az anyagi válság ennek csak mellékterméke, velejárója.

Hol lehet a hiba?

Tapasztalattal és szemlélődéssel azt lehet mondani, hogy egészséges párkapcsolatot csak egészséges életfelfogással lehetne alapítani. Olyan családot tehát, ami helyes alapokra helyezkedik, csak úgy lehetne alapítani, ha el tudná a modern, felvilágosult ember fogadni és fel tudná/akarná fogni azt, hogy az Élet valójában nehézségekből és feladatok felvállalásáról szól. Magyarán felelősségről és értéktudatról, amit nem lehet elkerülni és az ebben való járás, ezt a nehézséget/súlyt nem elviselhetőbbé hanem egyenesen nagyon nehézzé teszi. Tehát , nem az Élet mint olyan , annyira nehéz, hogy azt ne lehetne elbírni megfelelő hozzáállással és ne lehetne azt megoldani helyes értéktudattal, mértékkel és egészséges elmével, hanem attól válik egyre elviselhetetlenebbé és egészségtelenné, ha menekülünk előle és el akarjuk kerülni valamint attól, hogy túl nagyok és gyorsak és esetenként hamisak az elvárásaink. Az Élet önmagában ugyanis, az evolucióra van berendezkedve akár hisszük, akár nem és megvan a maga ritmusa és szabályszerűségei.
A modern ember nem megélni akarja és szeretni az életet, hanem túlélni és ezzel együtt, csak utálhatja és neheztelhet rá, mert az Életnek ezekhez a viszonyulásokhoz nem sok köze van. Az Élet gyökerében , ahol az ember gyökere is fogantatik, nincs sem szentimentalizmus, sem nyerészkedés.

Az Élet úgy van berendezve és mi , emberek is , annyira a szerves részei vagyunk ennek a Rendnek, hogy nincs ahova megszökni és nyűzsőgni és megnyerni. Nincs mit. Amit nyerünk a réven , elveszítjük a vámon.

A baj még abban is áll, hogy adni nem szeretünk, csak kapni. Visszaigazolja ezt a mai állása a természetnek. Csak kitermel az ember és gyűjt maga köré mindenféle anyagit, hogy nehogy lemaradjon valamiről, s az élete vége felé vagy egy korán beköszöntő betegség idején jön rá, hogy valójában az élete megéléséről maradt le és semmit nem ért el a sok halmozással. Legfeljebb kifizeti ( a vámon) betegsége által benyújtott számláját.
Életelképzelésünk a fogyasztásra van beállítódva és lassan már a párkapcsolat is egymás kihasználásáról, a pénz és anyagihalmozásban, önmagunk és egymás fogyasztásáról szól.

Mikor nincs semmi jővője egy párkapcsolatnak?

Szerintem akkor , ha a következő alapok szerint épül fel :

-menekülés a régi családtól
-anyagi érdekek
- öncélú megvalósulási érdekek, mint a szórakozás, társadalmi poziciók elérése, stb
-részleges leválás a szülőkről

Sehol nem esik szó arról, hogy az emberek, nemüknek megfelelően anyák és apák kéne legyenek. És arról sem, hogy elsősorban ennek kell megtörténnie és csak ezzel együtt és ennek a feladatnak a felvállalása után (nem kimondottan időben , hanem fontossági sorrendben) lehet beszélni egyéb önmegvalósulásokról és egyéni érdekekről.
Erre a teljesen természetes és normális magatartásra modern felfogás szerint nem divat felkészíteni az embert. Külőnbőző okok miatt. Annál inkább szakmunkásnak, szeretőnek, értelmiséginek, polgárnak, kereskedőnek stb, vannak nevelve a fiatalok.
Mit is adjon át a következő nemzedéknek? Miért fogadja a gyerekeket, miért váljon szülővé , ha nem tudja mire nevelje őket, hogy azoknak” jobb legyen”? Mert mi legyen jobb? A fogyasztás? A menekülés? Sikeresebb legyen a nyerészkedés? Mitől legyen egészségesebb, ha azokat az átéléseket, amiket egy harmonikus család megélése adna, nem realizálja? Nem jut el oda, nem juttatja magát azokba az élethelyzetekbe -mert nem tudja az irányt- , amikben az egészség és a harmónia rejlik? Ha folyton másban és másutt keresi a boldogulást, mint valami intelligenciára alapozott vagy anyagiakra alapozott eredményt?

Eredmény lesz ugyan, intelligensebb és okosabb lesz az ember, pénze is lehet, de tudása az életről és arról, hogy a boldogsága hol kezdődne , gőze se lesz. Sőt , még az életkedvét is elveszti a nagy önmegvalósulásban. A fölöslegesen felvállalt feladatok és célok vállalásában egészsége megromlik.
Szingliként is, helytelen családban való élés esetén is ugyanaz az eredmény állhat fenn, ugyanis családban is lehet élni és nem szeretni az állapotot, boldogtalannak lenni.

És az is eléggé központi és súlyos kérdés, hogy mitől gondolja az ember, hogy párkapcsolaton belül, önkényesen megfoszthatja magát és élettársát attól, hogy kiteljesedjen anyaként, apaként? A válasz itt is az egyéni önismeretből indulna ki. Az egyéni Életfelfogásból.

Miben állna a helyes és egészséges alap , amire érdemes családot építeni?

Ugyancsak a tapasztalatra támaszkodnék. A helyes alap az lenne, ahol az ember képes követni az élet törvényszerűségeit, „elvárását”.

-Ha nem félelemből , hanem odaadással és felelősséggel tudna szülővé válni, amellett, hogy szakmunkás, értelmiségi vagy polgár is lenne.
-Ha belátná és el tudná fogadni, újra félelem és hitetlenség nélkül azt, hogy ahogyan a természetben is látható- minden új élettel ( gyermeket) arányosan megteremtődik az annak fenntartásához szükséges kellék: anyagiak. Természetesen , ha abban járunk felelősséggel és helyesen. Nem sültgalambszerű hullásra gondolok.
-Ha az ember egészségesen leválna a szülőkről és a szülők a felnőtt gyerekeikről. Tehát fejlődni akarna és készen állna a mentalitásváltásra a felnőtt gyermek , ahol az szükségessé válik és a szülőknek sem lennének rejtett és hamis elvárásaik a gyermekeikkel szemben. Nem követne egyik fél sem, vakon elavult szokásokat és hagyományokat.

Hol van az ok, amiért az ember hamarabb menkülésre fogja a dolgot, helytállás helyett?

Úgy néz ki, a szabadság elképzelésében és annak fennmaradásában valamint a függetlenségnek a szabadsággal való összetévesztésébel van az ok. Ez , nyílván együtt jár a felelősséggel és az értéktudattal, újfent. Szükségessé válik elválasztani a fogalmakat és külön értelmezni majd összevetni és egyben látni.

Amikor az embernek az az érzése, hogy nincs szabadságában a sorsa megoldása és kézben tartása, akkor okvetlenül megjelenik a félelem. Illetve a szorongás. Ha van szorongás, nem tud létrejőnni a látás. S visszakapcsolva: ha nincs rálátás és helyes értelemben vett szűrés, akkor a felelősségtudat is torzzá válik, az ember rab lesz.

Mivel a modern ember nem rendelkezik elég teljes ismerettel afelől, hogy mit jelent az, hogy a sorsának a saját kovácsa és a szabadság abban mérhető le, hogy felelőssége tudatában és ismerete tudatában mindig számíthat arra, hogy el tud igazodni az Életben, örökké az az érzése, hogy a gátak , amik akadályozzák és hátráltatják az valahol rajta kívűl van: a másik emberben, a politikában, természettudományban, külső hatalmakban.
Holott csak az történik, hogy mivel részleges a tudás, félelmében abba kapaszkodik, amit éppen talál és így a sikertelenséget is arrafelé fordítja.

Mi a megoldás?

Egyszerűségben élni, bonyolultság helyett. Az életszerű nehézséget vállalni a sok fölös teher helyett. Lemondani a bonyolult ideológiákról és követni a természetes rendet , ritmust és időszerűséget. Hitet tudásra alapozni és nem vallani valami elvont, ismeretlen eszmét. Nem kerülgetni az életfeladatokat és a felelősséget.
Kicserélni a zavaros elképzeléseket, logikus, követhető képekkel.
Mert a központi baj innen ered. Az életképzeletből, az életnek a hamis vagy helyes elképzelésén és abból, hogy mit választ az ember követendőnek: a felelős szabadságot, vagy a hárításos szorongást, saját maga rabságát, börtőnét.

AZ IDŐ

A modern ember nem igazán foglalkozik az idő minőségi jellegével. Pedig eredetileg-köztudott-, nem is mennyisége , hanem minősége van az időnek. Sok szavunk is utal erre. Pl a valaminek eljön az ideje , tulajdonképpen azt jelenti, hogy minden egy adott időben, időminőségben kéne történjen. Kéne, az igaz, csak nem így törénik. Az ember nagyon sokszor vagy igen hamar akarja azt az időt , hogy "eljőjjőn" vagy lekésik saját dolgairól.

Pedig ez is a törvényszerűségek közé tartozik, hogy valami időszerű és kell/kéne azzal foglalkozni, vagy még ráér. Esetleg már késő.

Az emberi életet 7-szer 12 időperiódusra lehet beosztani. Minden ciklusnak megvan a maga sajátos fejlődési foka, tevékenységi köre . A tennivalókat, hozzáállásokat legjobb az adott cikluson belül mindig maradéktalanul elvégezni, mert nem mindig adódik lehetőség bepótolásokra. Nem hiába nevezik az asztrológiában a Szaturnuszt a "küszöb őrének". Aminek elmúlt az ideje és nem volt elvégezve , az nem jelenti egyben azt is, hogy el lehet múlasztani. Viszont "bepótolni" sem könnyű. Inkább úgy lehetne nevezni az utolérését valaminek, hogy: helyretevés. Nagyobb erőfeszítéssel talán sikerül.

Természetesen a szaturnuszi ősminőség nem nyílvánul meg önmagában , hanem a többi őserővel együtthatásban. Azonban, amikor gátoltságot, haladási, fejlődési sikertelenséget észlelünk, akkor az az idő minőségének megfelelő tevékenység hiányos megélését is jelenti. Nem a helyes magatartás, elképzelés, gondolkodás és tett jellemez minket, ami az adott időszerűségnek megfelelne.

Szokásból, megszokásból sok tevékenységet köt az ember az idő mennyiségi voltához.Pedig amikor még nem volt órabeosztása az időnek, akkor is lehetett életet vezetni. Mindennek megvolt az ideje és az emberek tájékozódni is tudtak, akár napban, akár hónapban, vagy évben illetőleg.

Vagyis, az idő mennyiségi értékét mindig megelőzte az idő minőségi volta.

Előbb fontos az, hogy mennyire tudunk az idő minőségével számolni és csak aztán jöhet a mennyiségi vonatkozás. Amíg így számolunk nincsenek nagy problémáink.

Pl sok emberrel találkoztam, aki időre táplálkozik és nem egyéb szükségszerűségek alapján.
Vagy a viselkedés, magatartás...
Sokan még öregen is gyerekesen viselkednek, holott annak rég elmúlt az ideje.
Akkor is anyáskodnak az anyák, amikor felnőtt gyerekükről le kéne váljanak.
Irritáltá válik az ember , ha elkésik valahonnan és ahhoz köti megbízhatóságát, önértékelését. És lehetne sorolni...

Természetesen helyes dolog a pontosság és mennyiségileg is el kell tudni érni a célt, de sokkal fontosabb, ha arra öszpontosít az ember, hogy minőségileg is pontosan végezze a dolgait abban az időminőségben ahol akkor, az adott feladatokat el kell végezni. Másként, rá kell jöjjön, hogy mennyiségileg véve az idő mivoltát, pontosan az élete lényeges dolgairól késik el.
Nem szabad elfelejteni, hogy a Szaturnusz nemcsak az időt, hanem még sok egyebet is jelöl. Mint pl a felelősségtudatot. S aki nem felelősen gondolkodik, az hiába hordja a karján az óráját és órapontossággal akarja végezni a dolgait, mert lényegében semmit sem ér vele.

Bővebben a szaturnuszi ciklusokról , 7 éves beosztásról itt lehet tájékozodni:

AMIVEL ÉRDEMES SZÁMOLNI

Jó tudni, hogy:

-Az embert mindig saját maga tudatlansága vezeti , vagy fordítva , az ember saját magát követi. Nem háríthatja a felelősséget arra sem, hogy így volt nevelve, mert amikor felnőtté válik ( ha válik) akkor átértelmezheti azt amit tud és ami vezeti.

-minden valamiből származik, de amiből származik, az mindenkinek egyféle. Az Ősforrás egy. A zavar az értelmezésben keletkezik. Egy féle értelmezés szerint lehet értelmes életet élni. Az összes többi értelmezés csak részértelmezés lehet, így eleve hiányos, nem teljes. Ami belőle származik, az is csak zavar lehet.

-nem érdemes olyan életet élni, ami nincs értelmezve. Csak értelmezve lehet megtanulni látni . Ha nem látunk , vaksin megyünk és csak tapogatózunk.

-az értelem Fény. Ha nincs fény a szeretet sem szeretet, csak torz része annak. A hízelgés nem szeretet, a ragaszkodás nem szeretet, a pátosz nem szeretet. Szeretet is Fény is vagy van vagy nincs. És vagy Egy féle vagy zavaros. Homályos. Homályos zavaros fény (értelem) csak homályos , zavaros szeretetet tud szűlni. Fény nélkül tehát nem létezik szeretet. Amíg nincs fény , zavar van és ebben nem tud teljes szeretet születni. Magyarán: amíg nincs értelem, nem tud odaadás sem születni.

-Mindig személyesen kell alkalmazni az értelmezést, az átvilágítást. Akár a Yangot képviseli az egyén , akár a Yint. Mert minden egyénen belül, mindkét minőség megtalálható.

–a szexualitás a legalapvetőbb mozzanat, mert a két Teremtő Őserő, a két minőség csak így tud Egy lenni. Így tud kiegyenlítődni. Így tud születni egység. Valódi és nem hamis egység.


-nem végezheti a Yin a Yang dolgát és nem töltheti be egyik a másik szerepét.Ez zavarhoz vezet. Amikor ez történik, akkor az értelmezésben és a felelősség vállalásában van zavar. Amíg ez nincs a helyén, addig zavar van. Rend akkor keletkezik, ha a helyére kerül minden. Helyére akkor kerül, ha értelmeződik és az értelmezést követés vezeti. Felelősségvállalás.CSAK AZÉRT ami az enyém.Nem a más keresztjét kell vigyem. Az enyémet.

-Tudom mi a dolgom és AZT VÉGZEM.

-Mi a kereszt? Az az állapot, az a feladat, amikor azt végzem, ami logikus is és rendeltetéslogikus is. Ami vízszíntesen és függőlegesen is igaz és az enyém. Az én helyem a rendeltetés szinpadán.

-Ami rendeltetésszerűen nem logikus, tehát nem analogikus, az vízszintesen sem logikus. Ott csak hamis logika lehet.

-Senkinek , ami kívűl van , nem kell megfelelni. Csak ami belül van. És azt is folyton értelmezni kell. Miért?

-Mert létezik Ősforrásilag is káoszra való hajlam. Az asztrológia ezt Lilithnek nevezi. Létezik sóvárgás a valami másra. De ez rendeltetésszerűen van így, mert ez a sóvárgás kell a teremtéshez.Ez abszolut Őserő.

-A sóvárgást viszont értelembe kell rendezni. Ha ez megtörténik (mert állandóan van. Ez egy állandó folyamat.) a káosz nem borít el. Az örvény nem szív be. Az ember nem kerül a perifériára. Nincs elveszejtése önmagának.
Az ősrobbanás és a Teremtés egy állandó folyamat. Állandóan történik.

-Mi a kiegyenlítődés? Az a mentális magatartásbeli, gondolkodásbeli és cselekvési tevékenység, ami az egyént állandóan visszakapcsolja a Forrás állapotába . Magyarán : az a tevékenység, ami az embert az istentudata állapotába tartja . Abban a szellemi állapotban lehet (amennyiben helyesen értelmez és helyesen felelős) , ami nem más mint az Egy, az Egész-ség állapota.

-Amikor az ember nem egészséges, akkor ez azt jelenti, hogy nem az Egységlogika szerint él. Nem eszerint vezeti magát és az élete eseményei sem ennek fényében történnek. Ha nem az Egységlogika szerint képzeleg akkor nem képes visszakapcsolódni a Forráshoz.
Tehát valahol zavar van, zavar keletkezik.

-Senki ebből nem tudja kiemelni az embert csak saját újra értelmezése, saját újra behelyezkedése a rendeltetéslogikába. A teljes felelősség felvállalása.

-Akkor fél az ember , amikor a FÉL-elem állapotába él. Nem az EGÉSZ-ség állapotába.
Nem képzeli magát Egy-nek, Egységnek, csak FÉL-elem nek.

-Ott, abban az elképzelésben lehet a baj, ahol félünk. Ott nem látunk valamit a rendeltetéslogika szerint. Ott nem fogadunk el valamit ennek a logikának az értelmében.

-Nem számít, hogy a többség hogyan látja és vezeti az életét, mert csak szét kell nézni és látszik, hogy valami , valahol nem jó, nem helyes.

-Attól, mert valamit sokan ugyanúgy csinálnak és látnak, még nem feltétlenül igaz is.
-Mi igaz? Ami rendeltetés szempontjából megállja a helyét.

-Nem kötelező mindenkinek betegnek lenni.De akárki megbetegedhet és félhet és mindenki idekerülhet, aki nem az Egy értelmében képzeleg. Ez teljesen független a polgári értelemben vett státusztól. Az Orvos is , a koldus is , amikor influenzás lesz, ugyanaz történik: rezonálnak a betegség kiváltását végrehajtó vírussal. Nem a vírus az ellenség. Az csak eszköz, információ a hiányra , a zavarra ami a két ember szervezetében (ami ugyanazon elv szerint műkődik, hiába az egyik orvos , a másik koldus) fellépett.
Nem a vírus „hozza magát” az emberrel egy frekvencián levő rezgéssel, mert erre képtelen. És tudata sincs, hogy ezt erőszakkal megtegye. Az ember „viszi le” magát olyan rezgésszintre, ahol „találkozik” a vírussal. Öntudatlanul, részben tudatosan olyan állapotba hozza magát, ahol a rezgésszintje, életigénylése, életenergiái műkődtetése alacsony. (Gondoljunk arra, amikor valaki lebetegíti magát csakhogy kikerüljön valami feladatot).

-Az ember nemcsak a testét táplálja (anyagi élelemmel), hanem az imaginációját is eteti ideológiákkal, elképzelésekkel. Meg kell nézni, vizsgálni, értelmezni, hogy azok az elképzelések , amikkel az ember eteti magát-saját imaginációját- mennyire felelnek meg, illeszkednek be a rendeltetéslogika rendjének, rendjébe. Ugyanis a Egyetemes Törvények értelmében és ezen belül a Mágia Törvénye értelmében, ami a legelső , amit az ember az imaginációjába, a Teremtő képzeletébe behelyez és éltet , az lesz az illető ember táptalaja és ami vele történik, az ennek fényében történik. Magyarán: az ember saját imaginációja tartalmainak a végrehajtója!!!!!
Fontos tudni, hogy az imaginációhoz nem lehet plasztikus értelemben hozzáférni. Az nem egy megfogható valami. A kép viszont már megragadható. Ezért amikor imaginációtisztításról beszélünk, akkor arról van szó, hogy a horoszkópunk segítségével feltérképezett hamis képeket, elkezdjük tudatosan épített helyes képekkel felcserélni. Más szóval: értelmes , helyes képekkel „lőjjük be „ a teremtő képzeletünket, hogy ne a régi –velünk született- hamis „kódok” szerint jöjjenek létre, alakuljanak a minket vezető (saját) elképzeléseink, hanem a tényleges helyes „kódok” szerint.
Így tudunk életünkön változtatni.
Sehogy máshogy. Beszélünk itt, olyan kaliberű változásról és változtatásról ami hosszú távon egészséget és harmóniát eredményez.

Összegezve: az a helyes és értelmes ami Egy-szerű. Ami az Egy fényében van értelmezve és innen van felvállalva. Ami rendeltetésszerű és törvényszerű.
Vallás nyelvezetben : ha az isten akarata nem egyezik az ember akaratával, azt ugyis az ember szenvedi meg.

A Teremtés folyamán többek között ,megjelenik a 4 elem, a tíz ősminőség és a 12 jegy, ami az asztrológia segítségével és az analógiás értelmezés segítségével megismerhető.

Csak ilyen értelmezésben hozza az asztrológia, mint tudomány azt a segítséget, ami ahhoz szükséges, hogy az egyes ember megismerhesse, mi rejlik tudattalanjában, milyen téves képek és tartalmak miatt alakítja az életét önkéntelenül –sajnos elég gyakran- tévesen, zavarosan. Miért vétkezik. Miért téveszti el a célt.
Az Egyetemes Törvények bővebben, még itt olvashatók.

ÉLETKÉPZELET- KÖZPONTI ISTENKÉP



Minden fizikai megnyílvánulás egy központi istenképen alapszik. Ez alól kívétel nem lehet, mivel az jól látható, hogy lélek és szellem nélkül nem mozdul semmi, nincs élet.

A Természet nagyon is harmónikusan műkődik, addig , amíg nem matat bele az ember. Amíg nem avatkozik bele az egyensúlyba és nem erőlteti a természetet másságra,mint ami a rendeltetése.

Tévedés ne essék: lehet művelni a természetet, tiszteletben tartva annak ritmus és ciklikusosságát és egyéb törvényszerűségeit és eredményként , táplálékot, szépséget, megnyugvást, békét kap az ember visszahatásként. Amikor azonban erőszakoskodik az ember, a Természet ennek megfelelően reagál. Mivel , azonban ez az egész teremtett világ eleve törvényszerűségeken alapszik, amiknek megvan a maguk együtthatásuk, azt nem lehet előre kiszámítani, hogy ez a reakció, ez a visszahatás , mikor, milyen formában és mértékben „üt vissza”, hogyan fog kinézni a reakció.

Elég azonban, ha az ember megtanul számolni ennek értelmében és kis lépéseket akar tenni az életben rohanás helyett, művel kihasználás helyett, úgyis mindene meglesz ahhoz, hogy fejlődni tudjon.

Mi is a fejlődés? Az élet egyre mélyebb megértése, annak művelés általi kiteljesítése, gazdagítása. Minden alkotó ötlet nagyon helyes, ameddig a fejlődést , tágulást szolgálja és nem a restséget , rombolást, öncélú halmozást és hatalmaskodást tartja szem előtt.

Mi a baj az embernél, a természettel szemben? Mivel az Ember áll a Teremtés hierarchiájában a legmagassabb pozicíóban, Ő testesíti meg, rajta keresztül nyílvánul meg maga a Létfenntartó Őserő. És nemcsak , hogy megnyilvánul , hanem egyben Ő maga is az. Tehát Teremtő és Teremtmény egy személyben.
És személyében, tehát, mindenki külön –külön ember is , Isten is. És ezért óriási a felelőssége. Ami történik vele, azért senki mást nem tehet felelőssé.

Hogy mi történik? Hát az, hogy ez a Teremtő képzelet , ez a központi élet és Létképzet az embernél nagyon zavaros. Sokféle ok miatt lehet így.

A lényeg az, hogy az ember életének a minőségét és milyenségét ez a Központi Elképzelés , az Imagináció, az Istenről való Képzetzavar határozza meg !!!! Amit befogadok az imaginációmba és azt érzéssel tőltők fel, felhevítem úgymond, annak életet adok. Előbb-utóbb megjelenik az életemben. Ami az imaginációmban van, amit elképzelek valamiről , abban élek. Külső ellenségem csakis akkor lesz, ha azzal a képpel élek , hogy van ellenségem.

És ez a kép a tudatalattiba helyezkedik el, nem a mindennapi eszünk szintjén. Nagyon jól szemlélteti ezt, amikor azt mondjuk : eszünkbe jut valami. Honnan jut el az eszünkbe, hogy gondolkodjunk rajta? Az életünket pedig a gondolkodásunkkal irányítjuk. Gondolkodásunkat, tudatunkat pedig a tudatalatti tartalomban található képek határozzák meg.
S ráadásul a híd, az átjárhatóság a két szféra között is sokszor zárt. Láthatjuk ezt a nagyon megverevedett embereknél, akik képtelenek a változásra. Képtelenek- milyen jól szemlélteti ez a szó azt, amiről szó van. Nincs képük. Képalkotási ( elképzelési képességük) szervük nem életképes, nem használják. S amit nem használnak , nem éltetik, nem generálják belé az energiát, az előbb utóbb elsorvad. Akárcsak a fizikai szervek esetében. Ha valakinek egyik lábát levágják és emiatt a másikat se használja, idővel megmered, élettelenné válik.
Az emberek azonban annyira csak az anyagi testükkel érzik élőnek és veszik egynek magukat, hogy eszükbe se jut, hogy a tudat és a gondolkodás, a képalkotás is a szervezethez tartozik. Tehát szerv státuszuk van.

A központi Létképzetről, Gyökérről, vagy más néven Alkotóról, Istenről való tévképzetek leggyakoribb változatai:

- Az isten rajtunk kívűl van
- Az isten tökéletes
- Semmi sincs, az anyag magától, véletlenszerűen alakul

Az első változat, a leggyakoribb és a legtöbb zavart hozó szerintem. Azért, akár elfogadjuk és hisszük, akár nem, gyökerünk van. Anélkül nem léteznénk.
(Ezért nincs szükség a vallásra, hiszen csak hitünk kéne legyen).

Minden betegség és zavar és kudarc abból a tévedésünkből származik , hogy nem ismerjük a valódi gyökerünket, nem tudjuk, hogy a vallásos értelemben vett Isten tulakdonképpen saját imaginációnk, nem tökéletes, de arra törekszik és nem ismerjük meg és el a Törvényeket , ami szerint vezetni érdemes az életünket.
Magyarán: nem akarjuk elfogadni, hogy istenek vagyunk és ez alól semmi és senki nem ment fel . A szellem elől nem lehet elmenekülni, mert az képezi a gyökeret.

Ezt le lehet bontani arra , hogy sem az Isten , sem az Ördög elől nem lehet elmenekülni. Ezeket nem személyeknek kell felfogni, hanem állapotoknak. Amennyiben elfogadjuk , hogy imaginációnkkal teremtünk, rögtön láthatóvá válik, hogy generálhatunk magunknak ördögi és isteni gondolatokat is. Hozhatjuk magunkat ördogi –romboló és isteni-alkoto állapotokba is. Nyugalomba vagy zavarba. Mindig a választáson van a hangsúly.

Az Élet maga nagyon egyszerű. Egyszerű és összetett. A bonyodalmak abból származnak, amikor az imagináció nem ismeri fel , hogy ami benne van, az megegyezik az egyszerűséggel, az Élet szövete mintáját követi, vagy bonyolult szővevényeket gyárt.

Az ember képzelet, imaginációja mágikus. Ezen nem misztikát kell érteni.

„ A mágia ( az értelem), azon alapszik, hogy a dolgok és a sors és az események , bizonyos magatartással és nyelvi formulákkal befolyásolhatók. Az emberi beszéd és cselekvés valamely kapcsolatban áll az embert kormányzó erőkkel és ezeket bizonyos szavakkal és tettekkel befolyásolni lehet.
Az ember e kapcsolatokról való tudásáról lemondhat, de a kapcsolat nélkül meg sem tud mozdulni.
Ha falcsul látja a kapcsolatot, az a babona.Ha az ember nem kapcsolódik az értelmes és világos erőkhőz, kapcsolódni fog a gombok számához és a fekete macskákhoz. A realitással megszakad a kapcsolat , az ember káprázatban él.”- mondja Hamvas Béla.

És így van. Mindig aközött választ az ember –tudatosan vagy tudatlanul- hogy milyen erőket akar szolgálni. A káoszt vagy a világosságot. A zavart vagy az egyértelműséget.
A tudást vagy a tudatlanságot.

Mai világunk állásának , állapotának a meghatározásához nem kell sok gondolkodás. Egyértelmű, hogy a káosz dominál. És miért? Mert az egyénben is az dominál, aki alkotja a közösséget. A káosz. Mindegy milyen okból, de legfőképpen tudatlanságból és restségből. Tudatlanságában nem gondolkodik helyesen és rest hogy felkutassa az igazi tudást. Az érték a külső ismerethalmozáson van, miközben az élet maga a belső tudáson alapszik.
Minél nagyobb az eltérés a két viszonyulás és állapot között, az egyén élete annál kuszább és kudarcosabb lesz. Az egészséget nem kívűlről kell felállítani és megőrízni, hanem belülről.

Mit lehet tenni?

Elsősorban el kéne fogadni , hogy teljes önismeret nélkül nem megy az ember sokra. Ha ezt megértette és magát feltérképezi a horoszkópja segítségével, hogy megtudja miket tartalmaz a tudatalatti része, már csak az a dolga marad, hogy onnantól fogva megőrízze magát a helyes alapon és onnan szűrjőn minden információt, akár kívűlről érkezik, akár belülről (Lilith , sárkfarok- karma hatására ) . Ami kívűlról érkezik az kézzel fogható. Ami belülről érkezik az nem más, mint ami eszünkbe jut.
Egy dolog az, ami eszünkbe jut és más , ami eszünkbe kéne jusson vagy eszünkbe juthat.
Mindig meg kell külőnbőztetni a dolgokat, hogy jól láthatóvá váljanak és azután belehet integrálni a magunk teljességében. Akkor lehet velük dolgozni bátran.
De amíg tudatlanság az alapunk, addig nem tudunk megkülőnbőztetni. Azaz tudunk, csak nem biztos, hogy helyesen.

Életet így érdemes vezetni, ahhoz, hogy ha nem is teljesen , de a legminimálisra csökkenjen a beláthatatlan események száma vagy az egészség megromlása.
Ugyanis minden belülről halad kifelé, a fizikai dimenzió felé és nem fordítva. Nem kívűl, hanem belül teremtünk. Ugye, a kép a központ.

PÉNZ

Abban a hitben születtem és nevelkedtem, hogy az ember nem sokat ér pénz nélkül. Emiatt, az maradt meg a fejemben, hogy a pénznek értéke van. Ledolgoztam robotszerűen egy csomó évet, mialatt ez a gondolat hajszolt , hogy ha nem lesz pénzem és nem lesz minél több, se boldog nem leszek, se semmit nem érhetek el , sőt , éhen is hallhatok. Közben , nem vettem észre , hogy körülöttem senki se halt éhen azért , mert nem volt elég pénze. Volt akinek kevés volt és az volt a baj, volt , akinek sok és akkor is baj volt. Elgondolkodni inkább, csak mostanában kezdtem, miután eleget szenvedtem a hülye felfogásom miatt.

S eszembe jutott az, hogy amikor éveken keresztül szalagmunkán robotoltam és mindenkire haragudtam, még az istenre is, hogy miért nem "adatik" meg nekem több pénz, sose foglalkoztam az ÉRTÉKKEL. Miért nem? Azért , mert erre nekem senki se hívta fel a figyelmem akkor, amikor kellett volna: életem első 7 , de legalább első 14 évében. Miért? mert ami a szülőt nem érdekli és nem tud róla, az nincs ahogy a gyerekét megtanítsa. Senki se tökéletes. Így aztán, mindenki a saját bőrén tanulja meg azt, ami a tudatában nincs meg . Hiánnyal születik és nincs is aki megtanítsa.

Szóval, észrevettem és utána gondoltam a következőknek: Amit tartalmától megfoszt az ember, az felhígul. S ez kezdődik az ember saját értéktudatával, felelősségtudatával. Amikor a minőséget, önmaga minősítését, felcseréli önmaga mennyiségével és cselekedetei és munkája mennyiségével . És így mindent az életében csupán a MENNYISÉG SZEMSZÖGÉBŐL LÁT.


Sok munka nem is munka. Tehát maga a fizikai tevékenység , az alkotás, a megmunkálás, az átalakítása annak, amire szükség van, az is fel van aprózódva , sőt el van értéktelenedve. Sokféle állás létezik, ami meg van fizetve, de nincs semmiféle munka mögötte, inkább csak unalom.

S az is érdekes, hogy mi van előbb: a fogyasztás vagy a termelés?
Szerintem a sóvárgás a minél több fogyasztásra, különbőző kompenzációs és zavaros elképzelésekből adódó okok miatt: unalom, mohóság, halmozás.

S ennek válaszaként akkor, "jöhet" a termelés, a robot, a rutin.
Szellem sehol, csak a sóvárgás nő.

Vagyis a sóvárgás arra "használja " a szellemet, hogy öncélúságban nyílvánuljon meg.

Nem kifejezetten a szakmára gondolok, hanem a munkára, vagyis a kétkezi és saját erőfeszítéssel , magam erőfeszítéséből megteremtett változtatásra, művelésre értem a munkát.
Össze lehet számolni, hogy erdetileg mennyi mérvadó tevékenység volt , mert egy ember elvégezte a munkáját becsülettel elejétől végig. Most fel van aprózva a nagy teljesítmény ( modernul időnyerés) céljából. Nem készítem végig el a szoknyát, hanem elvégzi 7 ember és én ebből csak a cipzárt varrom fel. Nincs hogy ne érezzem egy idő után azt, hogy valamit csak fölöslegesen és rutinból teszek, a szoknya elveszett. Egy idő után azt se tudom hogy néz ki, mert szelektív képem lesz róla. És elkezdem ezt a munkát értéknek is nevezni, pedig valójában nem tudok majdnem semmit és amit tudok, az a teljes szakmában és művelésben édeskevés.
Így kialakul a hamis értékrendem magamról is , mert valójában csak munkám van , de tök buta maradok....
Szoknyára már nincs is szükség, de varrjuk, hogy legyen. Mennyiség legyen. Bebiztosítás. Mi ellen? Hol az ellenség?


Akár diplomával is végezhetem ezeket , az eredmény ugyanaz.

Az erre a munkára kapott pénzt se értékelem, ahogy kell, mert magamat, mint személyt se értékelem. Így haszontalan dolgokra kőltőm.
Kész az ördögi kör.

Azok az emberek, akik felügyelnek a nagyáruházakban, még annyi megismeréssel sem fognak rendelkezni, mint az, aki legalább a cipzárvarrást tudja a szoknya esetében, mert mi is az az ok, amiért ő ezt a "munkát" végzi?

Csak az lehet igazi munka, ami egyben művelés is és mindenkoron azért végzik, hogy szolgálják a fejlődést. Kell legyen a munka mögött egy igazi ok, amiért azt elvégezni kell, másképp csak a hígulást eredményezi .Súly, mérték,minőség szerint , azért kell munkálkodni, hogy az ember részt vehessen az egyetemes alkotásban, hogy adjon hozzá még valami jót a világhoz. De ne vigye túlzásba , mert akkor rosszat ad hozzá a világhoz. Fejleszti a sóvárgást a halmozáshoz, a félelemhez, az aggódáshoz. Minél több mindennel veszi magát körül az ember annál éhesebb lesz és annál több kell.


De akkor hol van az a mozzanat, amikor kiderül, hogy a szellem a pozitív, mértékletes életre van beállítódva?

A felelősségben.

És itt megint "beüt" a baj. Mert az ember azt képzeli, hogy nem TELJESEN ÖVÉ A FELELŐSSÉG AZÉRT, AMIT AZ ÉLETÉBEN KÉPZEL, GONDOL ÉS TESZ. Hajlamos rákenni a felelősséget a külvilágra vagy az Istenre.

Pedig nyílvánvaló, hogymindenki önmagáért felelős és neki marad az egész. Akármit csinál. Amit főz azt eszi meg.

Gondolatok

A NÉGY ELEM ÉS AZ ASZTROLÓGIA

Az ember egyebek között a négy elemből is áll.
Tűz, Víz,Levegő, Föld.

C. G. Jung rámutatot arra, hogy általában az embereknél három elem válik tudatossá, főleg az élet első felében. A negyedik, az mindig a tudatalattiban marad. Az is aktív, valamilyen formában és arányban , de azt az ember csak ELSZENVEDI és nem képes tudatosan megélni.


A horoszkóp az az eszköz, amivel ki lehet mutatni ezt a tudattalanba levő, külőnbőző okok miatt , oda lenyomott elemet.

Az aszcendenst tulajdonképpen azért "kapja" úgymond a "sors"-tól az ember, hogy segítségével a mélyen rejlő elmet felhozhassa a tudattalanból és meglátva, megismerve magát kiteljesítse vele. Amikor valami tudatos, akkor nem szenvedünk tőle annyira.


IDÉZETEK NEM HÚSEVŐK TOLLÁBÓL

Mahatma Gandhi:Nincs igazi boldogság teljes egészség nélkül, nincs teljes egészség ínyunk megfékezése nélkül. Összes többi érzékünk megszelidül, ha ínyünket sikerül legyőznünk. Az , aki ura érzékeinek, meghódította az egész világot."

Paul McCartney: "Az emberek próbálják takargatni az igazságot, hogy amit esznek, annak arca és szíve is volt és még lelke is."

Arnold Hills (író): "A három nagy átok: a húsevés , az alkohol és a dohányzás, valamint a velük járó kicsapongó és testi szenvedélyek lehetetlenné teszik a boldog életet".

Lucy Mallory (író): "A hús élvezésével az emberek magukban gyűjtik fel a kegyetlenség legfőbb kemencéjét".

George Bernard Shaw: "Amikor egy ember megől egy tigrist, azt sportnak hívják, amikor viszont a tigris akarja elpusztítani az embert, azt kegyetlenségnek nevezik".

Luigi Cornaro (egykoron élt velencei nemes):"Az egyszerű, mértékletes, természetes húsmentes táplálkozás, időbeli, pénzbeli és erőbeli megtakarítást jelent. Növeli a testi-lelki energiát és fokozza az ellenállóképességet a betegségekkel szemben."

George Bernard Shaw:": A vegetárianizmusban nem az az érdekes (lényeges), hogy velem nem történnek meg olyan dolgok, mint másokkal, hiszen megtörténnek. Hanem az, hogy másképp történnek..."

Isaac Bashevis Singer:" Ha állatokról van szó, akkor mindenki nácivá lesz....az állatok számára minden nap Treblinka."

Tolsztoj:" Amíg vágóhidak lesznek, addig csataterek is lesznek.
A következők az állatgyilkosok: az, aki megengedi, aki megöli, aki feldarabolja,aki megveszi vagy eladja, aki felszolgálja és aki megeszi."

Aditi Govitrikar :"Orvosként és modellként is mondhatom, hogy a vegetáriánus étkezés az első és legfontosabb dolog a jó erőnlét megőrzéséhez".

Tolsztoj:"....Valóban azt kérdezed, mi oka volt Pithágorásznak arra, hogy nem fogyasztott húst? Én részemről azon csodálkozom, hogy milyen véletlen folytán és milyen elmeállapotban érinthette szájához az első ember az alvadt vért és vehette ajkaihoz egy halott teremtmény húsát, és hogyan rakhatott az asztalra, halott, áporodott testeket és hogy merészelte élelemnek és táplálónak nevezni azt, ami kis idővel azelőtt még bőgőtt,kiáltozott, mozgott ,élt!?? Hogyan képes egy személy kibírni azt a látványt, mikor torkokat metszenek el, bőrt nyúznak le és végtagokat tépnek ki a testből??? Hogyan képes a bűzt elviselni??Hogyan nem undorodott meg attól a szennyeződéstől, ami salakkal való érintkezés és az ebből a sebekből származó nedvek és váladékok magába szívása eredményezett??
Minden bizonnyal nem oroszlánokat és farkasokat eszünk meg önvédelem céljából, hanem az ártatlan állatokat lemészároljuk, akiknek nincs fullánkjuk vagy veszedelmes fogsoruk, amivel bánthatnának minket.
Egy kevés hús kedvéért, megfosztjuk őket a naptól, a fénytől, az életüktől melyhez joguk van születésüktől és létüktől fogva."

HAMVAS BÉLA idézetek a Patmosz-ból:

"A mágia (az értelemnek) azon alapszik, hogy a dolgok és a sors és az események bizonyos magatartással és nyelvi formulákkal befolyásolhatók. Az emberi beszéd és cselekvés valamely kapcsolatban áll az embert kormányzó erőkkel és ezeket bizonyos szavakkal és tettekkel befolyásolni lehet. Az ember e kapcsolatokról való tudásról lemondhat, de a kapcsolat nélkül meg se tud mozdulni. Ha falcsul látja látja ezt a kapcsolatot, az a babona. Ha az ember nem kapcsolódik az értelmes és világos erőkhőz, akkor kapcsolódni fog a gombok számához és a fekete macskákhoz. A realitással megszakad a kapcsolat, az ember káprázatban él."

" Az értelem megszabadításán kell kezdeni. az érzelem és az akarat önmagában vak.Előszőr az értelmet kell felszabadítani. Meg kell tanulni látni. Ez a normalitás. Nem kimondottan bölcs. Egyszerű. Mert az értelemben van az alapállás centruma. Nem a hitben, hanem a látásban, értelemben kell élni. A hit csak vallás, a látás az igazságban való lét. a lét fix pontja az értelem."

" Nőnek lenni, teljes egzisztenciát belöltő foglalkozás."