2011. március 30., szerda

Világválság-egyéni válság

Mi volt/van előbb a tyúk vagy a tojás-szól a kedvenc relatív szójáték.
Mi volt/van előbb a bizonytalanság vagy a bizonytalansági érzet?
Mi van előbb a fogyasztás vagy a fogyasztási igény?
Mi van előbb az igény vagy az igényre való sóvárgás?

Örök kérdések tarják az embert frissen és életkedvvel teli.

Olvasom Hamvas Béla: Világválság című írását. S valahol kommentárt is találtam hozzá.
Íme:

"Gerlóczy Ferenc: Hamvas Béla a világválságról: gyökerekig hatoló első hazugság




A válságtudat, vagy maga a válság keletkezik először? Új jelenség-e a világválság, vagy az ember mindig is krízishelyzetben élt, csupán nem volt a tudatában és nem aggódott miatta? Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket boncolt az 1968. november 7-én elhunyt (kultúrfilozófus? író?, szóval a besorolhatatlan) Hamvas Béla.

A harmincas évek világválságának idején írt – és a szocializmus válságának idején, 1983-ben újra kiadott – „krizeológiai” írásaiban (Modern apokalipszis, Krízis és katarzis, A világválság) Hamvas mélyebben sejtette a világkrízis gyökereit, mint azok, akik akkor „tőzsdekrachról”, ma pedig „fedezeti, illetve hitelválságról” beszélnek, vagyis a gazdasági fenyegetettséget tekintik a válság alapjának. Szerinte ugyanis a válság eredendően vallási, még pontosabban szellemi.

Fedezeti válságról persze a filozófus is beszél, de szerinte nemcsak a bankhitelek mögött nem áll fedezet, hanem a szavak mögött sem, az elveknek sincsen hitelük. Nincsenek biztosítékok – és a válságtudat alapélménye éppen a bizonytalanság. Szakadék szélén táncolunk, óriási az igény a megkapaszkodásra, szellemi aranytartalékokra, vezérfonalakra – ám a bizonytalanság érzése (és ezzel maga a bizonytalanság) csak fokozódik, és lassan az egész emberi egzisztenciára kiterjed. Ezért a válság egyrészt a lázadás szellemét éleszti föl, másrészt az utópizmusét (vagyis azokét, akik látni vélik a kiutat, és megoldásokat keresnek). Primer szinten pedig természetesen feléleszti azt a praktikus szemléletet, illetve gyakorlatot is, amely „kezelni” kívánja a válságot, noha annak – a betegség metaforájánál maradva – csupán a tüneteit „kezelheti”. Maga a világválság nem „menedzselhető”, hiszen – Hamvas szerint – alapvető tulajdonsága a megoldhatatlanság, illetve – és ez a momentum adhat okot akár optimizmusra is – a kérdésszerűség.

A bizonytalanság és a fedezeti válság Hamvas diagnózisa szerint az élet minden területén jelentkezik. A filozófiában elvetették a „biztosság illúzióját” keltő tételeket, a tudomány korábban bizonyosnak látszó törvényei és axiómái sorra relativizálódnak. A bel- és külpolitikában új törekvések próbálnak szilárd alapot teremteni, mivel a régi eltűnt. „A gazdaságban helyre akarják állítani az úgynevezett bizalmat, amelynek megsemmisüléséről panaszkodnak. Egyik fontos ága a gazdasági bizonyosság helyreállításának: a fedezetprobléma. A fedezet ugyanis az a titkos erőtartalék, amely a gazdasági életnek a biztosságot megadja. De a fedezet mindenütt megingott, vagy teljesen el is tűnt. A kulturális területen éppen úgy, mint a társadalomban a bizonytalanság ezer arcával minden kérdésből előtűnik.”
A válság tünete Hamvas szerint a megoldhatatlanság és a kérdésszerűség – maga a bizonytalanság azonban nem tárgyi tünet, hanem „az alkotó, cselekvő, működő embernek le nem vethető sajátsága”. A realitás ma éppen olyan, mint minden időben volt. „Csupán a tudat az, amely a realitást maga alól elrántva érzi, és úgy tapasztalja, hogy legyőzhetetlen erőknek kiszolgáltatva él.”

Hamvas, aki a Fővárosi Könyvtár munkatársaként a világ krizeológiai irodalmát tanulmányozta, munkája során két tipikus állásponttal találkozott: az egyik szerint a bizonytalanság az elsődleges mozzanat, és abból keletkezett a válság. A másik „azt tartja, hogy a primer momentum a válság, s ennek eredménye az, hogy az emberi tudatnak fel kellett vennie a bizonytalansági magatartást.” A két szemlélet ritkán jelentkezik együtt. „Holott valószínűnek látszik – írta –, hogy sem válság bizonytalanságtudat nélkül, sem pedig bizonytalanságtudat válság nélkül nincs. Annak a kérdésnek a felvetése, hogy melyik az elsődleges, és melyik keletkezett a másikból, nem korrekt. A válság realitásának alanyi és tárgyi oldala van, s egyik a másikat nem előzi és nem előzheti meg. A bizonytalanság és a krízis úgy függ össze, mint alany és tárgy: egymás nélkül nincs.”

Krízis és Katarzis című tanulmányában Hamvas – Willam James amerikai pszichológus nyomán – egyszer és kétszer született típusról beszél, vagyis olyan emberekről, akiknek a sorsa simán és irányváltoztatás nélkül folyik le, és olyanokról, akiknek életében „egy, az egész emberre kiható megrázkódtatás merőben új irányt szab”. A modern „válságember” ha a katarzist átélte, „másodszor születik”, de vele együtt másodszor születik a világ is, amelyben él. A katarzis, amely a krízisből kivezethet, Hamvas szerint „nem külön pszichológiai, történeti, társadalmi, morális megrázkódtatás, hanem „vallásos”, vagyis mindez együtt. A krízis világfolyamat, ahol morál, állam, társadalom, ember, szellem, művészet, szokás krízise csak megnyilvánulása a kritikus világhelyzetnek.”

Ennek megfelelően a katarzist, amit az ember átél, „nem pszichológiailag, társadalmilag, politikailag, hanem metafizikailag éli át, s a megújulás nem az egyes ember, hanem az egész emberiség megújulását jelenti”. Nem kisebb feladatról volna tehát szó, mint az emberiség alapvető helyzetének radikális megváltozásáról – ez volna a katarzis, a globális rendszerváltás. Ám az emberiség – ahogyan Hamvas fogalmazott hét évtizeddel ezelőtt – „ma még csak a krízis-folyamat legelején tart, és amennyiben katarzisról beszélni lehet, ez csak egyes személyekben és csak részlegesen folyt le”.

De míg a katarzis még csak egyedi és kezdeti, a válság már nem az: a krízis egyetemes, az egész emberi kultúrát érinti, és nem tegnap kezdődött. Krisztus előtt a hatodik századra (Hérakleitosz és Parmenidész görög filozófusok, az indiai vallásalapító, Buddha, a zsidó Ézsaiás és Jeremiás próféták, illetve a kínai bölcsek, Konfuciusz és Lao-ce működésének idejére) tehető fordulat következményeit nyögi ma is az emberiség. Ennek lényege az egész emberi kultúrán végigvonuló, gyökerekig hatoló „első hazugság” (proton pszeudosz), amely magas eszmékre, vallási és morális értékekre hivatkozik, de azokat nem veszi komolyan, és megvalósításukat meg sem kísérli.

Most már talán itt az ideje, hogy megkísérelje."

Innen csak egyetlen picinyke lépésként felmerül a kérdés: Hogyan kísérelje meg az ember önmaga hazugságát leleplezni, mely hazugság egybeesik a Szellem káoszával ( a Lilithel)és mely a megváltás, megváltódási igényt kimozdítja? Mert mondja Hamvas nemcsak ebben az írásában, hanem szinte valamennyiben említésre kerül:

"Szerinte ugyanis a válság eredendően vallási, még pontosabban szellemi."

És hozzáteszem, személyes. Vagyis a szellem minden egyes emberben megnyílvánul és ha a szellemben válság van, az emberben is csak az lehet. Ha egyénileg mindenki a saját válságát váltaná meg, akkor lehetne beszélni a világ helyrejövéséről is.
Mindenki egyénileg kéne újjászülessen, saját bizonytalansági és válsági képzetéből úgy, hogy egyéni hülyeségeit átkonvertálja normális élethozzáállással. Vagyis minden szinten és viszonylatban megtanul , súly, szám, és mérték szerint életét vezetni.
Csak így juthat el oda, hogy biztonságban érzi magát a bizonytalanságban, hogy felfogja, hogy a Lét fix pontja, nem más mint az Értelem (és így az értelmezés), aminek a segítségével folytonos életértelmezésben kéne élni. Ez az egyetlen "fix" kapaszkodó. Ha az értelmezés az Egyetemes Törvények szellemében folyik, akkor rendben vagyunk.

Nagyon egyszerű...de ki élvezi az egyszerűséget, a normális ütemet, léptéket, mértéket? Ez a következő nagy kérdés.

Senki. Miért? Egyszerűen azért, mert azzal együtt, hogy válság van , okvetlenül velejár a válság élvezete is. Hiszen ettől máris nem olyan unalmas. Nem igaz?

Erről a szellemi gyökérig visszavezethető élvezetről beszél nagyon frappánsan , Hamvas, a Karneválban.

Mindenki válságpontja, melyen keresztül a katarzist megélhetné, hogy másodszor szülessen, benne van mindenkinek a személyes születési képletébe.
Manapság erre rettentően kevés figyelmet szentelnek, mivel az asztrológia le van járatva , attól, hogy komolytalan kuruzslással címkézték fel. Nem másért, csak azért, mert illetlenül nyúltak hozzá legtöbben,így az első benyomás megmaradt az emberekben.
Csak olyanok találják meg , a valódi rendeltetésének megfelelően művelt asztrológiát, akik már nagyon nagy válságba kerültek és minden választ kimerítettek az okokra vonatkozóan, de a válság nem enyhül.
S ha nem találják meg a tisztító katarzishoz vezető utat, nincs ahogy kikerülni a válságból. Nincs ahogy kétszer születni.Nincs ahogy egészségesen élni.
Mert csak így jutnánk el, a személyi képletünk megismerése által, ahhoz a nyugalomhoz,amelyben arról van szó, hogy bizonytalanságban , biztonságban érezzük magunkat. Ezt nevezik ősbizalomnak. Itt, ezen a ponton, nincs válság, nincs félelem, viszont van kapaszkodó. Itt a tartás pontja, a fenntartásé, megtartásé, bizonyosságé.

2011. március 25., péntek

Születés és nemzet

Továbbítom ezt a figyelemreméltó írást!

"
2011.03.24. 23:26 keltezéssel, Povisel család írta:



Kedves Barátaim!



Még kiskamasz koromban fogadalmat tettem magamban, miszerint ruházatommal, feliratokkal, jelvényekkel, vagy bármi mással nem hirdetek semmit.

Kokárdát gimnázium óta nem viseltem, mert nem tudtam túltenni magam rajta, hogy az emberek többsége számára csupán egy politikai jelkép.

Mégis, 15-e környékén, a "Free Geréb"-es - kár, hogy angol felirat... - kitűzővel együtt a kabátomra tettem őket, a szívem fölé.

Mert mind a kettő fontos számomra, és elválaszthatatlan egységben állnak: a hazám és a gyermekek születése.

Még mindig rabok vagyunk, és láncot hordunk.



Szomorú, hogy magukat nemzeti érzelműnek valló személyek nem hajlandók túllépni előítéleteiken, s az otthonszülés ügyét felelőtlen, "liberális" szülők hóbortjának gondolni.

És szomorú, hogy magukat liberálisnak valló személyek mindent megtesznek azért, hogy erkölcsi fertőbe taszítsák - a világon mindenütt, ahová csak betör a "civilizáció" - a lakosságot.

Holott, az ősi magyar szemlélet szerint nemzet és szabadság fogalma egybeforr. Pártok nélkül, kizárólag az egyetemes szeretettörvényeket szem előtt tartva.



Egyre kevesebben vagyunk. Remélem, senki nem gondolja komolyan, hogy ez véletlen csupán. A harc szentsége szellemében mélyen tisztelt ellenfeleink mindent megtesznek azért, hogy ez így legyen.

A munkanélküliség mesterséges fenntartásától az agyonhajszolt, kizsigerelt dolgozókon, a környezetszennyezésen, a fogamzásgátlás, a homoszexualitás és abortusz kizárólagos bátorításán, a tévé családrombolást sugalló műsorain, a nemzeti vagyon áruba bocsátásán át az otthonszülés, és általában a háborítatlan szülés ellehetetlenítéséig minden ezt célozza.

Itt nem bűnbakokat kell keresni, mutogatni, vagy mentegetőzni. Egyszerűen kibújni az igából, kiszállni a mókuskerékbő - mindezt persze csak békésen. De határozottan.



Magyarság volt, van és lesz, akkor is, ha most fogy.

Otthonszülés volt, van és lesz, akkor is, ha most mindent megtesznek azért, hogy a szülőanyák és az újszülöttek testébe és lelkébe tiporhassanak.

De azért ehhez... a láncainkat lassan mégiscsak le kellene rázni magunkról.

"Míg több jut egynek, másnak kevesebb
Nincs még szabadság, éget még a seb

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy."



Íme, Ági és társai utolsó - a bíróság döntése előtti - szavai a közhöz, s az ítélet, amelyet hagytunk megszületni:

http://www.szules.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=419:utolso-szo-jogan&catid=1:friss-hirek

"Van egy-két állapot, ahol mindenki egyforma, akármilyen a bőre színe, akármennyi pénze van és akármi a foglalkozása. Az egyik ilyen a szülés, a szülés közeli állapot. Szeretem elkísérni oda az asszonyokat és együtt lenni velük ott, legjobb szakmai tudásommal és teljes jelenlétemmel segíteni nekik, hogy ne zavarja őket semmi, hogy átérezhessék azt a bizonyos egyformaságot, egyenrangúságot, és így tudják fogadni, útnak indítani a kisbabájukat. A békésebb jövőért. A toleránsabb jövőért."

"Ebben a védett állapotban a szülő nő megjárhatta a maga útját, nem siettettük, nem zavartuk. Akkor tapasztaltam meg, amit már sejtettem, hogy az Úristen eredetileg úgy rendelte, így lépjen az ember az életbe, így szüljön az asszony, ilyen békében, ilyen szeretetben."

"Nem érzem hibásnak magam, és a lelkiismeretem tiszta mind az otthon, mind a kórházban történt esetekre gondolva, mert tudom, hogy a cél tiszta és nemes, az eszközöket és módszereket évezredek tapasztalatai igazolják. Ezt kell csinálnom, nem csalhatom meg azt aki belém plántálta ezt a csodálatos hivatást."

"Az Élet szent okokból élni akar S ha Magyarországra dob ki valakit,
annak százszorta inkább kell akarni."

http://hvg.hu/itthon/20110324_ket_ev_foghaz_letoltendo_gereb_agnes


Panni"

2011. március 22., kedd

A valódi értelme a női létnek

"Csak egy Anya?



Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban

a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása.

A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.

"Úgy értem," -magyarázta a hivatalnok - ''van munkája, vagy csak egy...?"

''persze, hogy van munkám,"- csattant fel a nő, ''Anya vagyok."

''Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!"- hangsúlyozta a hivatalnok.



Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak

ugyan ebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban.

A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott,

hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint:

"Hivatali Vallató" vagy ''Városi Nyilvántartó".

''Mi a foglalkozása?" - kérdezte.

Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom.

Csak úgy kibuktak belőlem a szavak.

''Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.''

A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall.

Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat.

Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.

''Megkérdezhetem," -kezdte a hivatalnok érdeklődéssel-

"Pontosan mit csinál ezen a területen?"

Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban,

Hallottam magam válaszolni:

"Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit az anyák nem)

Laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom a házban és a házon kívül).

A főnökömnek dolgozom, (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak)

szereztem már négy elismerést (mind lány).

Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani?)

és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz).



De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier

és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''

A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat,

felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.

Amint otthon ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve,

szaladtak elém a laborasszisztenseim--13, 7 és 3 évesek.

Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét

(egy 6 hónapos kisbabát), amint egy új hangmintát tesztelt.



Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára!

Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az

emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.





Anyaság!



Micsoda nagyszerű karrier!

Különösen, ha egy cím is van az ajtón."

2011. március 16., szerda

Figyelem!

Kedves Barátom figyelmeztetése az elkövetkező időszakra:

"NE FELEJTSÉTEK EL, HOGY 2o11 - NÉGYET AD KI ARITMOLÓGIAILAG, AMI AZT JELENTI, HOGY A KÖVETKEZŐ ÉV A CSALÁDI SZELLEMISÉG JEGYÉBEN FOG SZELLEMILEG "VEZÉRLŐDNI".
AKI TEHÁT NAGYON IGYEKSZIK ÉS TÖREKSZIK A CSALÁD ÉS A GYERMEK-ÁLDÁS FOGADÁSA, A GYERMEKEK NEVELÉSE ÉS GONDOZÁSA SZELLEMISÉGÉVEL harmóniába kerülni, legalább mentálisan, az egészséges és boldog 2O12-vel nézhet szembe, aki nem, nagyot bukik majd, mert 2O12, amint tudjuk a rengeteg misztikus előrejelzésből és az akkori asztrológiai konstellációk olvasatából is, apokaliptikus időszaka lesz az egész emberiségnek. De ehhez nem a félelem és az áldással való "sporlás" a helyes hozzáállás, hanem az odaadás és az áldozathozási képesség megszerzése, kitágítása és megerősödése. Ehhez tartsátok magatokat és a 2O12-es apokalipszisnek az üldöztetés- és szűkösség szelleme el fog kerülni benneteket. Ehhez a helytálló éberség megszerzéséhez és megőrzéséhez kívánok nektek, egész évre sok - sok erőt és egészséget! Szilárd"

2011. március 13., vasárnap

Még a neve is hibás: Védő-oltás

Nem értem, hogy nem fogják fel végre a nagy humanista szellemiségű orvosok végre, hogy a humanista szellemiség ellenkezik az egyetemes megváltás-szükség szellemével? Hogy a védőoltások az egyetemes megváltódás szellemiségével ellenkezik, mind mindenféle biztosítás? Hogy ezzel a megváltás-ellenes magatartással, több kárt okoznak, mind amennyi jót tesznek? Hiszen sok ezer év óta ki volt mondva: "Az Én utam, nem a te utad. - Mondja a Seregek Ura." A nagy Én útja nem a kényelem-keresés, az élvezethajszolás, és a sors-elleni biztosítások útja!

Úgyse lehet bebiztosítani senkit az idióta életfelfogásáből következő "rossz úton járásról". Mindenki "megjárja" oltással vagy anélkül.

"Pfizer és Sanofi védőoltások letiltva Japánban
Pfizer és Sanofi védőoltások letiltva Japánban
2011 március 08., kedd 18:21 Natúr Hírek BigPharm

A japán egészségügyi miniszter felfüggesztette két gyermekeknek szánt védőoltás használatát, miután négy kisgyermek pár perccel az oltás beadása után meghalt.
Mivel mindkét szer kapható Magyarországon is, nem ártana ha az anyukák megismernék a védőoltások nem várt mellékhatásait is.

Emlékeztetni szeretnénk, hogy tavaly Ausztráliában tiltották be az influenza oltást, miután kiderült, hogy láz, hányás és görcsök kísérik a beadását.

Korábban mi is írtunk arról, hogy csupán a H1N1 ellen adott védőoltás egymagában alkalmas volt arra, hogy 700%-al megnövelje a vetélések számát és ha ezt egybevetjük azzal, hogy a terhes nők felét sikerült annyira megijeszteni, hogy beoltassák magukat, akkor látható, hogy több ezer meg nem született gyermek írható hazánkban ennek az egy oltási kampánynak a számlájára.

Szinte már krimibe illő az a gondolat, hogy ez nem egyszerű figyelmetlenség a hatóságok részéről, hanem előre megtervezett gyilkossági kampány. Ha ezt én állítanám, most mindenki elkattintana innen és a józan eszében bízva soha vissza sem jönne a Natúr Hírek oldalaira. De hadd keserítsem el. Ez nem az én gondolatom, hanem a védőoltás üzletbe dollármilliókat invesztáló Bill Gates megoldása a túlnépesedés problémájára. Egy előadásában a következőt mondta:

"A világon jelenleg 6,8 milliárd ember él ... várhatóan eléri a 9 milliárdot. Amennyiben jó munkát végzünk a védőoltások, az egészségbiztosítás és a reproduktív szolgáltatások terén, ezt talán 10-15 százalékkal tudjuk csökkenteni. " Ez 1 milliárd ember!

Aki megnézi az előadásról készült felvételt, láthatja, hogy nem elszólásról vagy tévedésről van szó. A Microsoft elnöke, aki nem utolsó sorban az egyik legnagyobb egészségügyi befektető, a védőoltásokban a népesedés megállítását látja.
Prevenar a Pfizertől és Act-HIB a Sanofitól

Egy baktérium által terjesztett agyhártya-gyulladás és tüdőgyulladás megelőzése érdekében adott oltásról van szó az első esetben, és egyetlen baktérium (Haemophilus influenzae) elleni oltásról a második esetben. Az elsőből négyet, a másodikból hármat kap meg a gyermek, jellemzően 2, 4, és 12 hónaposan.

Az elsőből 3,6 milliárd dollár (720 milliárd forint) bevétele volt 2010-ben a gyártójának a Bloomberg szerint. Egyetlen oltóanyagból, egyetlen év alatt. Nem kis üzlet ez.

Nem véletlen, hogy a gyártó cég szóvivője Victoria Davis azonnal nyilatkozott és azt állította, hogy “nincs ok-okozati összefüggés az oltások és a halálesetek közt, de a cég alaposan értékeli a jelentett eseteket, és szorosan együttműködik az egészségügyi hatóságokkal.”

Némi ismerettel rendelkezünk már az ilyen együttműködésekről. Lehet, hogy pár millió dollárt be kell dobozolni és eljuttatni azoknak a szakértőknek, akik majd kivizsgálják, hogy a halálesetek véletlenek voltak és lehet folytatni az oltást, mert az veszélytelen. Ezzel egy időben pár másik szakértő arról nyilatkozik minden médiában, hogy mennyire veszélyes az a baktérium, ami ellen be nem oltatni a gyermekünket felér egy bűncselekménnyel.

A szülők pedig ott állnak a gyermekorvos előtt és azt gondolják, hogy nincs más mód egy baktériummal való küzdelemben, mint a védőoltás. Talán még az orvos is ezt gondolja, amennyiben az agymosás rá is hat. Elfelejti, hogy létezik egészséges táplálkozás, hatékony immunrendszer, d-vitamin, stb...
Hogyan működik egy vakcina?

Mit gondol Ön? Bill Gates számításai az egy milliárd oltással eltüntetett emberről reálisak, túlzóak, vagy alul becsültek? Hogy segítsünk választ adni, összefoglaltuk, mik a védőoltásokkal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő egészségügyi aggályok:

1. Degeneratív betegségeket okozva lassan, de biztosan 10-30 év alatt ölik meg az embereket. Ez az egyik legjobb tulajdonságuk, mert ki gondolná 30 év elteltével, hogy egy védőoltás késői mellékhatásától szenved.
2. Csökkenti a termékenységet és ezáltal a születési arányt. A cikk elején említett kutatási adat a H1N1 vakcina és a csecsemőhalandóság témájában fényesen igazolja, hogy ez a hatás létezik.
3. Növeli a halálozási arányt egy jövőbeni járvány alkalmával. Amennyiben valakinek az immunrendszerét lerontjuk, még ha átmenetileg is egy védőoltással, akkor simán megbetegszik egy újabb vírustól vagy rezisztens baktériumtól. Azt fel sem merjük tenni, hogy ez utóbbit akár szándékosan is el lehet ereszteni a védőoltás kampány végeztével. Ez már olyan krimihangulatot keltene. Minden esetre ez nem nekünk jutott eszünkbe, hanem egy kutató orvoscsoportnak és az eredmény megdöbbentő volt: több mint duplájára nőtt azok közt a H1N1 fertőzések aránya, akik kaptak szezonális influenza elleni oltást, mint azok közt, akik nem.

Ezeket logikusan összegezve úgy gondoljuk, nem is lehetetlen védőoltásokkal szabályozni a lakosság számát. Most kísérleti szakaszban van ez a dolog. Akiknek ez a céljuk, tesztelik az embereket több szempontból is.

Mire mit reagálnak? Mit kell nekik mondani vagy mutatni, hogy rohanjanak az oltásért? Mit kell és mikor beléjük oltani, hogy úgy betegedjenek meg, hogy ne lehessen összefüggésbe hozni az oltással? És mennyit hajlandók ezért fizetni?

Arra mi sem jöttünk még rá, hogy miért épp a csecsemők és a kismamák a fő célpont. De azt látjuk, hogy őket a legkönnyebb rábeszélni a védőoltásra. Mire egy baba hazaér a kórházból, életének negyedik, ötödik napján már túl esett két tucat védőoltáson."

2011. március 11., péntek

Ez van

Ez örökérvényű, amit Hamvas így ír le:

"Ahol az embernek és minden létező lénynek a létezésben Istennel való azonosságát felismerik, ott vallás tulajdonképpen nincs. Ahol az embernek a létezésben Istennel való azonossága homályban marad, és a nem -azonosságra építenek,ott vallás keletkezik. Mert a vallás nem egyéb , mint az ember és az Isten nem azonossága, soha nem azonossága , semmi körülmények között nem azonossága és végtelen nem-azonossága. Ebből az ijedelemből és megrettenésből keletkezik a létezésben az ember létével nem azonos isten távolsága és idegensége. Ami éppen a vallás. Az ember a vallás szerint nem azonos, csupán kép és hasonlatosság. Csak másolat. Mintha két féle lét lenne, isteni és emberi. Mintha Isten és ember örökre és végzetesen összemérhetetlen lenne. Mintha a vallást a létezést ketté szakítaná. Egy felsőbb és egy alsóbb létezésre, aminek a következménye természetesen, hogy a létezést tovább szaggatják, népek és fajok és vallások és arcszínek szerint."

És hadd tegyem hozzá kiemelten: VÉLEMÉNYEK ÉS NÉZŐPONTOK szerint szaggatják és mázolgatják, saját hangulatoskodások és okoskodások következtében, hogy miért is nem lehetne az embert és Istent egybe , egyként látni. Az egyszerűség soha nem tetszik az embernek, csak az izgalom. És ha nincs elég, akkor csinál, csak hogy élvezhesse , hogy mekkora áldozat.

Szomorú.

2011. március 2., szerda

Visszahatás

Történt, hogy miután a suliba állandóan abba ütköztünk, hogy fiam haja miért hosszabb 5 centivel, mint a többié, pl az oszi fiáé, akinek csak 3-mal volt hosszabb a "normálisnál", úgy döntöttünk megpróbálkozunk az átiratkozással egy másik iskolába.

Másik iskolák közül, helyek híján, az unitárius kollégiumnál kötöttünk ki, ahol mosolyogva fogadtak, hogy náluk nem számít milyen hosszú a haj. Nah, gondoltam, még vannak normálisak is. Hogy aztán, annál nagyobb legyen pofára esésem, amikor kiderült, hogy a püspök úr, úgy döntött a tanácskozás alkalmával, hogy a fiamnak , az ők iskolájukhoz , értéktudatukhoz viszonyítva nem elég magasak a jegyei.

Fiam, azonkívül, hogy feketébe őltőzőtt és hosszabb haja volt, se az órát nem zavarta, se nem pofázott senkinek. Túl gyáva volt az eszemadta, pont ezért kellett a maszk. De hiába akartam és szerettem volna erre rávilágítani, oszi néni annyira félt attól, amit ő elképzelt és ahogy majd saját erkölcsét, lelki szemei előtt lejátszodó epizódban a igazgató majd kikezdi, hogy ezért döntöttem másik iskola mellett. (Oszi néninek is a fia nagyhajú volt , tehát)

Azt képzeltem akkoriban, hogy ha magyar és egyházi iskola ugye, az unitárius kollégium, nem lehet probléma az oda való beiratkozás, ha van hely. Tényleg , az oszi és az igazgató szívesen és megértően fogadott, csak a tanács elé kell vinni az ügyet.

Püspök úrba még annyira se kételkedtem, hiszen állítólag a magyar összefogást és a keresztényi magatartást képviseli.
Hát ezért volt nagy a pofára esésem, ezért a naiv elképzelésért. Ugyanis a püspök úrnak erős értéktudat problémái lehetnek, ha ellentétben a keresztényi felkarolás és segítség helyett, az iskola és azon belül az osztály magas hírnevét féltette a fiam gyengébb osztályzatai láttán. Nem tudom, hogy a keresztényi magatartás nem arról szólna-e, hogy megpróbáljuk a gyermeket feljavítani, mint földi érdekeket védeni.?
Fordultam a rádióhoz, újsághoz, hogy mégiscsak kéne valamit szólni ilyen esetben, ez nem normális. Kiderült , hogy mindenki félt szólni ez ügyben. Nehogy a püspök úr méltóságán pötty essen. Hogy oda ne rohanjak....:))

Teltek az évek, fiam felnőtté vált, kiváló számítógépjavítóvá lett. Elhívták az unitárius kollégiumba , javítaná meg a számítógéphálózatot. Közben persze, az el nem múlaszthatatlan nagymellényű, nagy magyar és nagy keresztény duma is megindult arról, hogy micsa szép dolog ez, és mennyire kell támogassuk, mi, magyarok egymást.
S akkor a fiam élesen megjegyezte, hogy persze, szó se róla, csak azzal van baj, amikor ezt a nagy beszédet realizálni kéne a gyakorlatban. Mivel, hogy éppen érintett a témában. Még a hely is egyezik. :)))

Bravó, fiam! Legalább neked sikerült a kiállás magadért ez esetben!

Hát, így fordul a kerék....no comment.
Én tanultam belőle , hogy nyissam ki jobban a középső szemem és az igazságot sose el ne hagyjam, álljak ki mellette és igyekezzek ne lenni szolgája a maszatos eszméknek, mert majd visszafordul arra is, saját hazug, korrupt elképzelése, aki ebben él. Nem bosszú ez, hiszen a sors intézte. Következmény.

Nem ez volt az egyetlen tapasztalat ilyen nagymellényű istenképviselőkkel kapcsolatosan. És miért találkoztam velük? Mert én is vallásosan voltam nevelve és megült jó mélyen bennem a hamis hit.

Most már nem talizom gyakran ilyenekkel, elkerülöm vagy nem fogadom. Pl a papot karácsony után , házszentelésre. Legutoljára, kb 10 éve, majdnem elhánytam magam, amikor kersztül kasul szórta a "szentelt" vizet a lakásban, ahol sose akart ilyen szertartásoktól helyrejönni a harmónia. És eltette a pénzt.Mind fizethettem (áldozat), ha nem tudtam megragadni a harmoniához vezető legelső lépést.
És akkor bevillant nagy sokára: pont ez nem kell, hogy én azt higyjem, hogy hihetek ilyen maszlagokban. Hogy ennek ott kezdődik a realizációja, hogy ne jöjjön semmiféle álistenközvetítő , ha már rég látom, hogy ennek semmi értelme.

Hát így...:))