2013. június 10., hétfő

Az Erőss Zsolt körüli vita margójára



Nézem, hogy össze-vissza maszatolódik az Erős Zsolt  ügye kapcsán a igazság. Nem szeretem. Tehát, csak úgy magamnak leirogatom, hogy mit látok. Józanul. Nem belelkesedve és nem dühöngve. Még , ha lehet, szenvedélymentesen is. Egyetlen szenvedélyem van ugyanis amiről nem mondok le és az a teljeskörű tisztánlátásra való törekvés. Tisztelem és szeretem Hamvas Bélát, amiért ezt megtanulhattam tőle, a könyveiből.
Ezért szamárságnak tartom amikor valaki , ha vizsgálat céljából tekint egy eseményre vagy jelenségre, annak céljából, hogy ne elméletek szerint, hanem a Teória szerint, a Létezés törvényszerűségei és hatésmechanizmusai szerint  , okulásként felfedje  az illető sorsfordulat  mibenlétét, azt rögtön megrágalmazzák, leintik és támadási felületnek használják azok a hangok, akik szerint értelme van mindenfajta szedett-vedett közmondásoknak , véleményeknek és hamis ideológiáknak, szép  és megható bibliai idézeteknek. Akik nagyon szeretnek hirtelen és megvizsgálatlanul hőst faragni és bálványt állítani.
Ha valaki kiáll pletykálni a kapuba és elkezdi blamálni és kritizálni Erős Zsoltot, hogy mit kellett volna tennie, azt az embert  fel lehet szólítani, hogy halottról jót vagy semmit, mert a közmondás és az illető személy értelmi szintje ugyanaz.
Ha valaki aszerint kezdené el  a Zsolt dolgait ítélni, hogy abszolut nem is gondolkodik el rajta, mert a „porból lettél , porrá leszel” ideológiájából nem képes kilátni, annak lehetne mondani, hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess, mert sokkal jobb, ha az ember hallgat, ha nem tud mondani semmi értelmeset és aszerint él, hogy egy égi főnők majd helyette elvégzi az ablakmosást. És arról még nem is ejtettem szót, hogy vajon az ilyen ember észreveszi-e, hogy amikor ezt a bárgyú idézetet kimondja, éppen elítéli a komoly elemzőt alaptalanul?
Mindenféle hozzászólásokkal találkozom. Van aki a fenti kategóriákba tartozik, kritikát mond, van, akik nemzeti hőst faragnának, van aki józanul lát.  Ilyen pl, aki asztrológus, aki az asztrológiát tudománynak és nem játékszernek veszi és ilyen az az ember, akinek a hegyek világa otthonos, nem felejti el egészségesen és értelmesen venni a kapcsolatot a Heggyel, a Csúccsal. Ugyanis nem választja el a teljességtől, a teljes személyi létezését nem veti alá rögeszméknek, igazából tiszteli a hegyet. Nem legyőzni akarja, hanem megbírkózni vele. Lényeges külömbség.
Miért lenne valaki hős, amikor nem 80 évesen az unokái és a nagy közösség körében meséli el ,hogyan kell élni és hogyan és miért és meddig érdemes menni a Hegyre, miközben megvan őrződve az egészsége és nem ment el az élete mellett, hanem élete derekán odajuttatja magát, hogy annyira nem figyel, annyira elvakul az ambíciótól, hogy észre se akarja venni, hogy nem tiszteli a Hegyet, hanem fél tőle , ezért le akarja győzni?  Nem látja csak a csúcsot, a teljesítményt, a győzelmet.
Van közeli, nagyon közeli sziklamászó ismerősőm. Volt magas hegyeket is mászni, volt ő is veszélyben nem egyszer, de ami megmentette mindannyiszor , az alázat volt. A beismerése annak, hogy most, ebben és ebben a helyzetben mit kell tenni. Jelen tudott lenni és helyes döntéseket és felkészüléseket tudott tenni. Miért? Mert úgy viszonyult a Hegyhez, hogy se nem becsülte alá a hegyet, sem önmagát nem becsülte túl. Miután megnősült és megszületett a lánya, már másként ment a hegyre. Szeme előtt nemcsak saját maga iránti felelőssége lebegett, hanem a családja iránti felelősség is. Tudta és tudja, hogy személye sokkal nagyobb fontossága abban rejlik, hogy kicsi lányának ( és később kisfiának) meg kell maradnia, feleségének , családi egységének meg kell maradnia. A Hegy nem megy sehova. És visszafordult a hegyen, amikor látta, hogy számításai szerint  túl veszélyes. Később megszületett kisfia is, akkor és azóta még jobban odafigyel, hogyan járkál élete útján. Nem szeretné elveszteni a teljes életet egyetlen piciny részletért, ami élvezetet ad.
Mellette és mellőle is haltak meg barátok. Figyelt ezekre a jelekre és értékelte a szituációkat, a határok betartását még fontosabbnak vélte. Megszervezte életét úgy, hogy  a Hegy iránti  szenvedélyét olyan mederbe terelgesse, ahol bőven belefér a család is, sőt együtt élvezhetik ezt a sportot. Enyhébben, családra szabva. Olyan névtelen „hős” ő, akit sokan ismernek, de aki nem keresi a hírnevet. Névtelen „hős”, aki egészséges és boldog életet tud teremteni.  És miért hős? Azért mert önmagában képes legyőzni azt a nyüzsgést, ami elvenné a figyelmét az értelemtől, a megszervezettségtől , a rendeltetéstől. Megbírkózik önmaga késztetéseivel a felelősség érvényesüléséért. Ez igen, ez tiszteletet és elismerést érdemel!
 Ismerte Zsoltot is, személyesen.
Itt most nem kimondottan az Erős Zsolt személye a fontos, hanem az a mozzanat, az a személyben lakozó negatív vonások összessége, amit karmának neveznek. Másnak is vannak csúcsmeghódítási görcsei és nem is muszáj hegyről legyen szó. Erősen  becsavarodott állapotokba az ember oxigéndús környezetben se hoz jó döntéseket. Pl Zsolt se a ritka levegőjű magasságban kellett arról gondolkodjon, hogy van-e nála elég víz pl, vagy miért lett volna annyira nehéz a főző a maga kis súlyával. Nem Zsoltot kritizálom, ismétlem. Hanem azt a jelenséget próbálom valahogy érzékeltetni, amikor az ember belesodródik saját negatív késztetései hálójába és elmúlasztja a fontos részleteket, a fontos meglátni és számításba venni valókat. A Hegy óriási erő, a felelőtlenség is óriási melléfogásokat produkál! Viszont pont úgy, a felelősség is óriási védelmet tud adni!  Bárki és mindenki lehet ennek  a megkülönbőztetési és figyelmetlenségi, fegyelmezetlenségi késztetéseknek az áldozata. Hiszen mindenkinek van árnyékénje, karmája. Kiss Péterbe se akkor szállt bele kívűlről a segítési szándék fontossága és kezdte gyakorolni a humánus hozzáállást, butaság ilyenekre gondolni.  Ebből kezdeni erényt faragni és kicicomázni, hogy mekkora tettet vitt végbe. Ha nem megy vissza Zsoltért , életben marad. Amikor már ott voltak, az már az utolsó lepergése volt valaminek, ami sokkal korábban már mozgatta őket. A volna , az nincs.
Szerintem kár az apáért, a férjért, az emberért. Ahelyett, hogy még jó sok, örömökkel és belátásokkal teli, és ezért  bölccsé váló évet tölthettek volna szeretteik és az emberek, a magyar nemzet körében és megnyugodott szívvel és lélekkel életük végén elaludva térjenek vissza szellemhazájukba, így kellett vége legyen. Hogy lehet ebből példaképet faragni? Ebből a szomorú véget érő emberi útból? Példakép akkor lehetne, ha az új hegymászókat megtanítja kultikusan hegyet mászni, nem ambicíóból. Ha életvezetése éltető tanulságokat hordozna.
Hegyet szerető barátommal ebben is egyet tudunk érteni. Hála istennek!

Legyen , hogy keresztlányomnak és fiútestvérének maradjon meg  az apukája , ameddig egy emberöltő tarthat! És a Zsolt lelke is nyugodjon meg amennyire lehet és amennyire tud ott, a túlvilágon.