2018. január 3., szerda

Milyen év a 2018 az asztrológia fényében?

Mit lát az asztrológus ha ránéz erre az évre, mit mutatnak a szimbólumok? Mert ugye, kívűlről semmi se fog az ember nyakába szakadni, bárhogyan is szeretné ezt, ha pozitív dolgokra gondol. Nem bánná, ha öröm, szabadság, boldogság sújtaná és valamitől elkerülné a bosszúság, baj, betegség. Így gondolkodik az ember, ha vallásos vagy ha felületesen gondolkodik.

No, de nem így zajlanak a dolgok, az égről leolvasható jelek mutatják az aktuális időminőséget, de az emberi személy önmaga tesz azért, hogy az őserők benne és rajta keresztül hogyan, milyen formában és milyen jelleggel mutatkoznak meg. Az emberi személy struktúrálódása sem alakul ki másból, mint azokból a,-divatos szóval élve- energiákból, melyek a bolygók által is elénk tárulnak. Ezért az asztrológiát , tévesen jóslásra is lehet használni, aminek ugyan semmi értelme, mindössze játszadozás és szórakozás. Nem veszélytelen , mivel félrevezető és a sorozatos félrevezetésekből származnak a bajok, lesznek a feladatokból olyan problémák, melyek elváltozásokat okoznak sorsban, egészségben. Tehát energiák helyett, jobb szó, az őserők, létet alkotó erők használata és semmiképpen sem vezet jóra azt képzelni, hogy ezeknek hozzánk van köze, de nekünk őhozzájuk nincs. Igenis, személyesen felelős az ember , az őt alkotó léterők minél pozitívabb megjelenítéséért, melyek a jellemet formálják. Felelős azért a struktúráért, ami ő maga, amivel ő rendelkezik.

Jobban esne, ha mindig csak jóról és még több jóról lehetne beszélni, viszont ahhoz, hogy ezt el lehessen érni, alapos önismeretszerzés nélkül nem nyílik mód. A jóról beszélni sokat lehet, de nem érdemes annyira, mint amennyire érdemes arról beszélni, mitől romlik meg a jó.
Ezért jó elővenni az asztrológiát és megfejteni a szimbólumok jelentéstartalmát. Általuk ugyanis jobban láthatóvá válnak a feladatok, az életút , amelynek ismerete mindig oda vezet, hogy valóban rendesen , körültekintően lehessen életet vezetni.

Ebben az évben , a kínai asztrológia szerint a Kutya évében vagyunk. A nyugati asztrológiában ez a Kos jgy által jelzett szellemiségnek  felel meg. Természetesen nem kizárólag napjegyről van szó, hanem leginkább a karmikus alakokat érdemes elemezni, mint a Kos leszálló és a Kos Lilith. Ez annyit jelent, hogy főleg azok a személyek, akiknek a Kos , vagy ennek uralkodója , a Mars , karmikus vonatkozásban jelen van a sorsképletükben, fokozottan hajlanak arra, hogy az erőnek , a bátorságnak, a kezdeményezési készségnek valamely szélsőségébe essenek és vagy kerülgessék a konfliktusokat, akkor is, amikor éppen felszabadulnának általa, vagy pedig kötekedjenek a végtelenségig, ezzel még jobban összekuszálva addigi problémájukat. Tehát ez ilyen harcoknak, kűzdelmeknek kedvező év, természetesen nem öncélúan. Hiszen az élet elve nem más, mint önmagából önmagát rendezni, annak érdekében, hogy mindig tovább mehessen, virágozhasson, örökké fennmaradhasson. A kűzdelmek, konfliktusok, a tűzes magatartás és tűzzel való bánásmód akkor pozitív tehát, ha annak a salakok, mérgek kiégetése a célja és nem a céltalan bántás, netalán a bántás élvezete. Mert bizony ilyen árnyalata is kerekedhet a dolgoknak, főleg , ha az ember nincs tisztában, mit hordoz magában öntudatlanul. Tehát a tüzességet sem kizárni, sem pedig azzal visszaélni nem szabad, főleg ebben az évben.

Van, amit nem szabad. Ezt maga az élet mondja ki, azáltal, hogy ugye vannak törvényei. Ha önmagát, önmagából rendezi, kell lennie következetességnek. Ezt a Szaturnuszhoz rendelik az asztrológiában és a Bak konstellációhoz. Ez is hangsúlyt kap idén, ami azt jelenti, hogy a felelősségvállalást, a következetes gondolkodást, a határoknak az ismeretét és betartását nem lehet elég komolyan venni. Azok a személyek tehát, akiknek ilyen jellegű karmikus alakzataik vannak a sorsképletükben, sokat tehetnek magukért , ha önszántukból megismerkednek az Egyetemes Törvényszerűségekkel, ha felismerik, hogy a határok és korlátok az emberért vannak és nem ellenük
.
Ez azért is nagyon fontos, mert a harmadik pont, amire oda kell idén figyelni, az a Vizöntő és uralkodója , az Uránusz. Ez azt jelenti, hogy előtérbe kerülnek az elvek, a feszültségek, a szabadságvágy és a menekülés mozzanata. A forradalmi gondolatok és képek, képzetek, a megújítás, a feltalálás, az újabbnál újabb és váratlanabb szabadulásra és lázadásra való késztetések idén nagyobb jelentőséggel bírnak. Hajlandóság keletkezik elnagyolni, máskor túlságosan elkapkodni a dolgokat, megfeledkezni a hosszútávú számolásról, eluralkodhat a káosz, a nyüzsgés, amennyiben elveszik az éberség. Jobb tehát sokkal inkább gyakorolni a világos elgondolásokat, a türelmet, a kivárást és óvatosabban forgolódni a sikerek érdekében. Nyugodtan el lehet fordulni a divattól, a nagy kaliberű szórakozásoktól és szórakoztatásoktól, mert hosszú távon inkább összezavarodáshoz, mintsem eredményekhez , sikerekhez vezetnek.

Összefoglalva, az lenne a legjobb út, amit a Tarot szám nélküli ikonja jelent: a Bolond útja. Úgy járni, kelni a világban , mint egy vándor és nem mint egy másokon uralkodó, liberális szemléletű nagyvezér. Ugyanis már tavaly látszott, hogy ez az ultraliberális szélsőséges elképzelés és gyakorlat globálisan is mekkora zavarokat okozott a világban.

Ugyanígy történik ez, kicsiben is, népen belül, népek között, családon belül, családok között és nem utolsó sorban , hanem legeslegelőszőr a személyen belül. A légiók kialakulnak az elmében , ha ilyen hajlamot örököltünk. Magunkkal is kűzdenünk kell, sokszor elég keményen, ahhoz, hogy butaságainkat, sötétségeinket átalakítsuk őszinte, világos értelmes magatartássá. A félelmeket lekűzdeni nehéz, A világot megváltani nem lehet, abban eligazodni viszont nagyon is lehet. Ehhez elengedhetetlen önmagunk teljes ismerete. Ezt nem találjuk meg sehol annyira pontosan, mint saját születési képletünkben. Az önismeret nem egyéb, mint saját magunk legmélyebb régióihoz való lehajolás és az ott talált problémáknak a felhozatala és megoldása.

Ez nem boszorkányság, nem babonaság, hanem maga a valóság.

Legyen tehát az új év , bátorsággal, szerénységgel, felelősséggel telt, egészséges, boldog és örömteli időtöltés mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése